Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Durván drágulnak jövőre a lakások

A budapesti újlakás-piacon jelenleg kapható lakások várhatóan 2010 végéig elkelnek, ezt követően pedig érzékelhető lakáshiány várható 2011-ben, amely jelentős, 15-20 százalékos áremelkedéssel párosul majd - közölte az Elephant Holding Cégcsoport és az OTP Lakáslízing.

Míg 2008 előtt 10-12 ezer lakás épült és talált rövid idő alatt gazdára évente Budapesten, addig 2010-ben ennek mintegy egynegyedét értékesíthetik az újlakás piacon. Beruházói várakozások szerint az idei év végére érezhető lesz a lakáskészlet apadása és az ezzel járó lakáshiány - idézi a közlemény Zelei Zoltánt, az Elephant Holding értékesítési igazgatóját.

A cégek szakértői hangsúlyozzák: az utóbbi két évben közel 50 százalékkal esett vissza az új lakásokra kiadott építési engedélyek száma, ezzel párhuzamosan pedig csökkent a megépült és átadott lakások száma is. Egy olyan európai fővárosban, mint Budapest, ahol az agglomerációval együtt több mint kétmillió ember él, évente legalább 15-20 ezer új lakás építése lenne szükséges ahhoz, hogy a lakásállomány ne öregedjen el.

Zelei Zoltán szerint a nyugat-európai és tengerentúli piacokkal ellentétben, Budapesten nem volt "lakásár buborék", hiszen a négyzetméter árak 300-600 ezer forint körül alakultak, szemben az európai nagyvárosok 1-2 millió forintos, illetve a kelet-európai 500-900 ezer forintos négyzetméteráraival. Ez is indokolttá teszi, hogy a 2011-re prognosztizált keresleti piac jelentős árkorrekciót hozzon magával.

A befektetési célú ingatlanvásárlással kapcsolatban megjegyzik: magánszemélyként a jelenlegi piaci és gazdasági környezetben mindössze 5-8 százalék körüli nyereséget lehet realizálni banki befektetéssel, miközben újépítésű lakások vásárlásával, mintegy 12-18 százalékos hasznot lehet elérni rövid távon.

Címlapról ajánljuk
A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

A szélkerekekre nemet mondam – Besenyei Péter a veszélyes légimutatványokról

Nem hagyományos sportkönyvként, hanem személyes hangvételű életút- és élményalbumként jelenik meg Besenyei Péter új kötete. A Szárnyakkal írt történet a műrepülő világbajnok hetven évét dolgozza fel. Besenyei Péter az InfoRádióban elmondta, hogy a könyvből olyan titkok is kiderültek róla, amelyeket egyes családtagjai sem ismertek.

Felszálltak a román F-16-ok a drónok ellen

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett - közölte szombat este az Agerpres hírügynökség Radu Miruta ügyvivő védelmi miniszter bejelentése alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×