Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Orbán Viktor megnevezte leendő kormányának két újabb tagját - a nap hírei

Megnevezte a leendő kormány két újabb tagját Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje. Holnap tartják az új összetételű törvényhozás alakuló ülését előkészítő első egyeztetésüket a parlamentbe jutott pártok képviselői. Nem fizet osztalékot tavalyi eredménye után a Mol Nyrt. A nap legfontosabb hírei.

Megnevezte a leendő kormány két tagját a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje. Orbán Viktor közölte: Navracsics Tibor eddigi frakcióvezetőt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetésére, illetve a miniszterelnök-helyettesi poszt betöltésére, míg Varga Mihályt, a Fidesz alelnökét a kormányfő politikai tevékenységét koordináló Miniszterelnökség irányítására jelöli. A kormányalakításra felkért politikus azt mondta: megszűnik az eddigi Miniszterelnöki Hivatal és nem lesznek úgynevezett csúcsminisztériumok. Hozzátette: hétfőn tartják első megbeszélésüket a kormány leendő miniszterei. Kérdésre válaszolva Orbán Viktor közölte azt is, hogy az adótörvényeket a tervek szerint július 1-jei hatállyal módosítják.

Holnap, az Országház Delegációs termében tartják az új összetételű törvényhozás alakuló ülését előkészítő első egyeztetésüket az idei választásokon parlamentbe jutott pártok képviselői - közölte Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke. A Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn közölte, hogy Sólyom László május 14-ére tervezi összehívni az Országgyűlés alakuló ülését. Az államfő szerdán jelentette be, hogy Orbán Viktort, a pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét javasolja majd kormányfőnek a Ház alakuló ülésén.

Vona Gábor pártelnököt választotta a Jobbik frakcióvezetőjévé a parlamentbe jutott párt képviselőcsoportja. A testület kétnapos soproni tanácskozásán döntött arról is, hogy a frakcióvezető általános helyettese Hegedűs Tamás lesz.

Autóbuszokat, trolibuszokat újíthat fel, illetve használt villamosokat vehet a BKV a 10 milliárd forintos fővárosi tőkepótlásból; erről csütörtöki ülésén határozott a Fővárosi Közgyűlés. Az elfogadott indítvány szerint járműfelújításra mintegy 470 millió forint jutna; az eredetileg villamos-korszerűsítésre szánt csaknem 3 milliárd forintot pedig használt hannoveri villamosok beszerzésére fordítják. További 717 millió forintot mozgólépcső-felújításra, csaknem 3 milliárdot pályafelújításra, 1,2 milliárd forintot uniós projektekre, 1,8 milliárdot pedig infrastruktúra-fejlesztésre kap a BKV.

Nem fizet osztalékot tavalyi eredménye után a Mol Nyrt.; a társaság éves rendes közgyűlése úgy döntött, hogy a nyereséget az eredménytartalékba helyezik. A közgyűlésen az egyik legnagyobb részvényes, az orosz Szurgutnyeftyegaz nem vett részt, mivel tulajdonosként nem szerepelt a már lezárt részvénykönyvben.

Két héten belül javaslatot tesz a kormánynak a legsürgősebb problémák megoldására az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, valamint a mérnök-, illetve az építészkamara. Tolnay Tibor az ÉVOSZ elnöke a szervezet közgyűlésén a közös javaslatok közül kiemelte a közbeszerzéseken induló ajánlattevők minősítési rendszerének bevezetését.

Csaknem 10 millió dollárt kap Magyarország az amerikai védelmi minisztériumtól a honvédség afganisztáni missziójának támogatására. Az erről szóló programot a washingtoni kongresszus hagyta jóvá. Az indoklásban az olvasható, hogy az Egyesült Államok forrásokat biztosít azoknak a magyar katonáknak, akik részt vesznek az afgán kormányzati intézmények erősítését célzó műveletekben.

Ismét intenzív osztályra került egy várandós nő új influenzavírus fertőzés miatt - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint a 23 éves cukorbeteg kismamát vese- és tüdőgyulladással, valamint légzési elégtelenséggel ápolták az intenzív osztályon. A gyógyszeres kezelés hatására állapota javult. A várandós nő nem kapott védőoltást a H1N1-es vírus ellen.

Kínában befejezték a hatóságok a hétfőn, a Himalájában eltűnt Várkonyi László keresését - közölte a pekingi magyar főkonzul. Sárközy Péter az InfoRádióban elmondta: a kínai hatóságok már nem látnak reményt arra, hogy élve megtalálják Várkonyi Lászlót, akit a Mount Everest északi nyergében, 7000 méteres magasságban sodort el egy leomló jégfal. Hozzátette: a kínai hatóságok ezek után kiadják az igazolást arról, hogy Várkonyi Lászlót halálos baleset érte.

Tokaji aszút is forgalmaz a jövőben az egyik legnagyobb amerikai áruházlánc, a Costco. A tokaji borvidék legnagyobb, állami tulajdonú pincészete, a Tokaj Kereskedőház Zrt. 10 évre szóló, évente legalább 2 és fél millió dolláros üzletet kötött. Kiss István, a pincészet igazgatója elmondta: évente 250 ezer palack díszdobozos csomagolású, 3 puttonyos aszút szállítanak az áruházláncnak.

Címlapról ajánljuk

Kiszámolták, hogy kiknek fáj majd a vagyonadó, nem azoknak, akiknek szánhatják

A tervezett hazai vagyonadó a jelenlegi formájában leginkább a 3 milliárd forint körüli vagyonnal rendelkező, hazai kkv-kat működtető vállalkozókat terhelheti meg, miközben a legvagyonosabb réteg családi és nemzetközi struktúrákkal mentesülhet a fizetés alól – derül ki a Blochamps Capital szakmai elemzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×