Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Hatalmas a 4-es metró építkezésének forráshiánya

Óriási összegek hiányoznak a 4-es metró második és harmadik szakaszának megvalósításához - közölte Tarlós István, a Fidesz -KDNP fővárosi frakcióvezetője. Bár az előzetes tervek szerint a Bosnyák térig vezet majd a második szakasz, még nincs meg a 160-180 milliárd forintos költségek forrása.

Hamarosan ismét fúrni kezdenek a 4-es metró pajzsai a Keleti pályaudvar felé. A tervek szerint június közepéig elérhetik az állomást, de a személyforgalomnak csak 2013-ban adhatják át a Kelenföldtől idáig tartó szakaszt.

Valószínűleg a Bosnyák tér irányába haladnak tovább az építkezők. Pető Szabolcs a DBR Metro Projekt igazgatóságának szóvivője InfoRádiónak elmondta: a 4-es metró második szakaszának tervei már megkapták a szükséges engedélyeket a nyomvonal folytatásához.

Ezen újabb négy megállót építenek ki a Bosnyák térig. Az első szakasz 366 milliárd forintba kerül, a meghosszabbítás újabb 180 milliárdot emészt fel, így az előzetes számítások szerint 533 milliárd forintra emelkednek a költségek - tájékoztatott Pető Szabolcs.

Tarlós István szerint gazdasági és  műszaki-logikai szempontból is elengedhetetlen a 4-es metró nyomvonalának folytatása.

A Bosnyák térig tervezett, illetve a budaörsi virágpiacig tartó hosszabbítás is kiemelkedően fontos - mondta el az InfoRádiónak a Fidesz -KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Hozzátette azonban, hogy már az első nyomvonal építése közben tizenegy különböző közbeszerzési szabálytalanság miatt bűntette meg a fővárost az Európai unió. Ráadásul a második és harmadik szakasz kialakításához nincs is meg a fedezet.

A főváros következő vezetőire ez a forráshiány hatalmas terheket ró. Ha a forráshiány pótlására szánt pénzt Budapest egyéb égetően fontos igényeire fordíthatnák, akkor sokkal könnyebb lenne a helyzetük - fejtette ki a frakcióvezető.

Tarlós István közölte: ennyi pénzből csaknem az össze belső kerület épületrekonstrukcióját el lehetne végezni. a pénznek tehát volna helye, a baj az, hogy hiányzik - jegyezte meg a frakcióvezető.

Hanganyag: Tóth Krisztina

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Elképesztő szenvedésről beszélt Messi, miután megdöntött minden rekordot

„Tudtuk, hogy szenvedni fogunk, és szenvedtünk is” – mondta Lionel Messi a drámai körülmények után megszerzett győzelemről a foci-vb egyenes kieséses szakaszában a meglepetéscsapat Zöld-foki Köztársaság ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×