Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Az MSZP alaposan kielemzi a vereséget

Az MSZP-n belül a héten elindult a "hivatalos" belső konzultáció, de ezzel párhuzamosan több vezető politikus kezdeményezett a saját elképzelései alapján különböző értékeléseket az elmúlt évekről és a párt választási eredményről.

Lendvai Ildikó távozó pártelnök kedden jelentette be, hogy az elnökség kezdeményezte a kongresszus összehívását és megindította az ehhez szükséges pártkonzultációt. Ennek keretében írásban kérnek válaszokat arra: hogyan értékelik a párttagok az elmúlt négy évet, min kell változtatni, javítani, milyen legyen az MSZP új ellenzéki, politikai stratégiájának az iránya, valamint milyen menetrendben végezzék el a tisztújítást.

A beérkező véleményeket a május 21-én vagy 22-én megtartandó választmány összegzi.

Tájékoztatása szerint a kongresszus napirendjén a politikai értékelés, az ellenzéki politika aktuális feladatainak meghatározása, az önkormányzati választások előkészítése, új alapszabállyal kapcsolatos feladatok, a teljes, felmenő rendszerű tisztújítás feladatai, valamint az új pártelnök megválasztása szerepel.

Gyurcsány Ferenc egy nappal később a blogjában írt arról, hogy beleépítené a párttagok véleményét is abba az átfogó, írásos értékelésbe, amit még a júniusi kongresszus előtt tervez nyilvánosságra hozni az elmúlt évekről, valamint a következő időszakra vonatkozó javaslatairól. A volt kormányfő felhívására eddig ötszázan jelentkeztek, ők várhatóan már a jövő héten megismerhetik ezt az értékelő anyagot.

Mesterházy Attila listavezető a Magyar Televízió Az Este című műsorában szerdán javasolta, hogy az MSZP szervezzen megyénként, vagy ha igény van rá, ennél is több helyszínen olyan összejöveteleket, amelyeken a vezetés valamely tagjának részvételével értékelést tartanak.

Hozzátette: ezeken a rendezvényeken részt vehetne akár egy politológus vagy más szakember is, a párttagoknak pedig lehetőségük lenne egy "jóízű politikai vitára". Annak vagyok a híve, hogy minél több értékelés és vélemény hangozzon el - közölte.

Gyurcsány Ferenc saját értékelésével kapcsolatban Lendvai Ildikó korábban azt mondta: egy olyan meghatározó politikustól, mint a volt kormányfő-pártelnök, el is várja, hogy részt vegyen a pártkonzultációban és hozzájáruljon a közös értékeléshez.

Mesterházy Attila is hasonlóan vélekedett: helyesnek tartja, hogy a korábbi miniszterelnök is készít értékelést, hiszen az elmúlt nyolc évből öt és fél évig ő volt a kormányfő. Az lenne a baj, ha ő nem értékelne vagy nem beszélne ezekről a kérdésekről - mondta korábban.

A listavezető hozzátette, az MSZP-ben továbbá jó néhány meghatározó politikus és több csoport elvégzi a saját szempontrendszere alapján az értékelést. A végén ezeket mind össze kell gyúrni ahhoz, hogy minél több olyan múltbéli hibára, problémára rá lehessen irányítani a figyelmet, amelyet nem szabad újra elkövetni - hangsúlyozta.

Az MTI úgy tudja, Szili Katalin volt házelnök is ki fogja kérni támogatói véleményét. A "politikai baloldal megújításáról" a Szövetség a Jövőért Mozgalom honlapján lesz lehetőség értekezni. Az összegzést a mozgalom az MSZP-hez is eljuttatja majd.

Mesterházy Attila a választások első fordulójának éjszakáján sajtótájékoztatóján közölte, hogy az értékelés időszaka április 25-e után lesz. Úgy fogalmazott: értékelni kell az elmúlt 4, 8 és 20 évet; azt ígérte, ennek a bázisán egy új magyar demokratikus baloldalt építenek.

Két héttel később a második forduló után Lendvai Ildikó bejelentette, hogy lemond az MSZP elnöki posztjáról és a pártelnökség is felajánlja lemondását a kongresszusnak. "Az MSZP tartozik jelenlegi és egykori választóinak, tartozik az országnak azzal, hogy szembenézzen saját hibáival is. Szembenézzen azzal, hogy az elmúlt nyolc év az ország számára ugyan nem volt kudarc, de nem hozott sikert az MSZP számára" - fogalmazott, megjegyezve, hogy a párt vezetése vállalja a felelősséget és levonja a konzekvenciákat.

Erről a pártvezetésnek jelenleg két forgatókönyve van, amelyek közt az alapvető különbség, hogy az önkormányzati választások előtt vagy után a legyen felmenő rendszerű tisztújítás. A kérdésben a júniusi kongresszus dönthet.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×