Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Májusban újra fúrnak a pajzsok

A korábbi pesszimista előrejelzések ellenére már júniusban elérhetik a 4-es metró alagútépítő pajzsai a Keleti pályaudvart. A tervek szerint a jövőben a Bosnyák tér felé folytatják a munkálatokat.

A 4-es metró alagútját 2007 áprilisában kezdték építeni, akkor indult el az első fúrópajzs a Kelenföldi pályaudvarról. A korábbi ütemtervek szerint a szerkezetnek 2009 májusában kellett volna a Baross térre érkeznie, az elmúlt három évben azonban folyamatosan kitolódott a határidő.

Az első, és egyben leghosszabb szakasz megépítése csaknem egy évig tartott: a Tétényi út és a Bocskai út között a fúrópajzs több mint kétezer métert haladt. Onnan 2008. április 28-án érkezett meg a déli alagutat építő berendezés a Móricz Zsigmond körtérre. Azt követően egészen júliusig mindössze három kilométert sikerült előrehaladni az Etele tér felé, a 4-es metró teljes beruházásának pedig mindössze 20 százaléka valósult meg.

Klados Gusztáv, a DBR Metró Projektigazgatóság projektigazgatója az építkezés befejezését akkor 2011 végére várta.

Tavaly januárban, négy hónap szünet után a fúrópajzsok ismét elindultak és hamarosan elérték a Gellért téri állomást. Márciusra befejeződött az alagútfúrás budai szakasza, és május 18-án az első pajzs megindulhatott a Duna alatt. A DBR tavasszal bejelentette, hogy a próbaüzem 2011 helyett 2012-re csúszik át, a 4-es metró járműtelepének kialakítása pedig mintegy 12 milliárd forintba kerül.

Június 29-én a déli pajzs betört a Fővám téri állomásra, az északi pedig a következő hónapban indult el a Gellért tér alól. 2009 novemberében a pajzs végül áthaladt a 3-as metró alagútjánál a Kálvin tér alatt. Onnan a következő hétszáz méteres szakaszon mintegy másfél hónapon át fúrtak, míg egy héttel ezelőtt a berendezés végre megérkezett a Népszínház utcai állomásra.

A szerkezetek várhatóan május első felében indulhatnak tovább az első szakasz utolsó, Keleti pályaudvari megálló felé.

Pető Szabolcs, a DBR Metró Projektigazgatóság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: már kidolgozták a 4-es metró második szakaszának tervét, amely már rendelkezik a megfelelő - környezetvédelmi és vasúthatósági - engedélyekkel a nyomvonal kialakításának folytatásához.

A projektigazgatóság kommunikációs vezetője azt is elmondta: előreláthatólag 2013 első felében kezdődhet meg a próbaüzem a Kelenföldi és a Keleti pályaudvar között. E szakasz kialakításának összköltsége mintegy 366 milliárd forint, míg a Bosnyák térig tervezett második szakasz újabb 160-180 milliárd forintot tesz majd ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Éghajlatkutató: 2050-ig már nem tudunk változtatni, de hosszabb távon nagy a tét

Magyarország Európa leggyorsabban melegedő és száradó térségei közé tartozik. A nyarak egyre forróbbak és szárazabbak – hívja fel a figyelmet Szabó Péter, az ELTE éghajlatkutatója, a Másfélfok szerzője. Hangsúlyozta: a hőhullámokhoz nem mindig tud alkalmazkodni a szervezet, a 2024-es két hetes forróság idején például 34 százalékos volt a többlethalálozás Budapesten.

Elképesztő szenvedésről beszélt Messi, miután megdöntött minden rekordot

„Tudtuk, hogy szenvedni fogunk, és szenvedtünk is” – mondta Lionel Messi a drámai körülmények után megszerzett győzelemről a foci-vb egyenes kieséses szakaszában a meglepetéscsapat Zöld-foki Köztársaság ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×