Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Nézőpont: az MSZP-nek és a Jobbiknak egyeztetni kell

Egy demokráciában nem értelmezhető a veszély fogalma egy párt vagy egy pártszövetség kétharmados többsége kapcsán - mondta a Nézőpont Intézet vezető elemzője az InfoRádió választási műsorában. Szabó Márk szerint Orbán Viktor vasárnap esti beszédében egyértelművé tette a Fidesz-KDNP pártszövetség megkérdőjelezhetetlen felelősségét.

Egy demokráciában nem értelmezhető fogalom a veszély vagy a túlhatalom, ha egy párt vagy pártszövetség kétharmados többséget szerez a választásokon, ugyanis mindez demokratikus felhatalmazással jön létre - mondta a Nézőpont Intézet vezető elemzője az InfoRádiónak.

Szabó Márk kiemelte: meglepő, hogy a Jobbik retorikájában is megjelent a Fidesz győzelme kapcsán a veszély emlegetése, és előrevetíti, hogy a radikális pártnak és az MSZP-nek együtt kell szavaznia és egyeztetnie ahhoz, hogy valamit elérjenek alkotmányjogilag.

Négy év múlva, a következő parlamenti választáson kiderül, hogy miként értékelik az emberek a Fidesz kétharmados többségét - közölte a vezető elemző.

Szabó Márk hangsúlyozta: a Fidesz számára figyelmeztető jel lehet az őszi önkormányzati választások eredménye a kormányzati munkáról, de legkésőbb a 2014-es országgyűlési választáson visszajelzést kapnak. Szólt arról is, az MSZP is felfedezheti a parlamenten kívüli politizálás lehetőségét, noha korábban sokat bírálta ezt az utat.

A Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint Orbán Viktor vasárnap esti beszédében egyértelművé tette a Fidesz-KDNP pártszövetség megkérdőjelezhetetlen felelősségét. Hangsúlyos volt az alázat, a szerénység és a visszafogottság, de a győzelmi beszéd komoly energiát is tartalmazott - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×