Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Nem óvja meg az MSZP az első forduló eredményét

Az MSZP a keddi határidőig nem élt kifogással az első választási forduló választókerületi eredményei miatt. Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek szerdán elmondta: ekkora részvétel és ilyen nagy arányú Fidesz-győzelem mellett abszurd lenne választási csalás miatt megóvni az eredményeket és ezért ezt nem is tették meg.

Nem mi vagyunk azok, akik "újraszámolást" kiabálunk, valahányszor alulmaradunk egy demokratikus versengésben - tette hozzá.

Véleménye szerint ettől függetlenül fontos beszélni az igazolással máshol szavazókról, a tévében látott tömegjelenetekről, és ugyanezen körzeteknek a kiugró jobboldali szavazatarányáról, amelyek - így együtt - fölvetnek néhány kérdést.

Nyakó István szerint mindez azért fontos, mert rávilágít arra: nem pusztán kommunikáció az, amikor a Fidesz és a Jobbik antidemokratikus hajlamairól beszélnek. Ha egy választás során nem riadnak vissza az efféle trükkök használatától: vajon mit tennének a kontrollálatlan hatalom, a kétharmad birtokában - tette fel a kérdést a szóvivő.

Elsöprő Fidesz-KDNP győzelmet hozott a parlamenti választás első fordulója vasárnap, az eddigi ellenzéki pártszövetség már 206 biztos mandátummal rendelkezik, a kormányzóképes többséghez 194 kell. Az MSZP eddig 28, a Jobbik 26, a Lehet Más a Politika 5 mandátumhoz jutott. Még 121 mandátum sorsa kérdéses.

A választás első fordulójában 64,29 százalékos volt a részvételi arány (5,1 millió szavazó).

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×