Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Tóth Zoltán: az OVB elnöke és a testület is hibázott

Helytelenül kezelte a tegnap esti káoszt az Országos Választási Bizottság, és az Országos Választási Iroda vezetője is hibázott - - mondta az InfoRádiónak Tóth Zoltán. A választási szakértő szerint Virág Rudolfnak joga lehetett volna ismertetni az országgyűlési választások számítógépes részeredményeit attól függetlenül, hogy az OVB tegnap este hét óra körül meghosszabbította a kampánycsendet.

Már kora délután rossz úton indult el a vita - jelentette ki Tóth Zoltán. A szakértő szerint a választási bizottság helyesen döntött arról, hogy voksolhassanak azok, aki már a szavazókörök előtt álltak hét órakor. Arra azonban nem voltak tekintettel, hogy ez a döntés miként viszonyul a kampánycsendhez.

Erről viszonylag későn határoztak, és itt rögtön másodszor is hibázott a testület - állapította meg Tóth Zoltán. Hozzátette: mert bár az OVI vezetője önállóan rendelkezik az adatok közzétételének jogával, ezt a felelősséget áthárította a bizottságra, amely szintén nem vállalta, hogy a közzététel mellett döntsön.

A választási szakértő megérti az OVI elnökét, hogy nem akarta kitenni magát annak, hogy néhány szavazókör eredményét kampánycsend sértés miatt megtámadják.

Azonban ilyenkor kellene tudnia mérlegelni az elnöknek - figyelmeztetett a szakértő, aki úgy véli: a szavazók rossz érzésekkel vehették tudomásul, hogy úgy tűnt, mintha senki nem tudná miért van kampánycsend. Ez a káosz semmiképpen sem használt az ország tekintélyének - mondta.

Virág Rudolf esetleges lemondásának szükségességéről Tóth Zoltán nem nyilatkozott. Annyit jegyzett meg csupán, hogy az ügy vizsgálata után az arra illetékes szervezeteknek le kell vonniuk a konzekvenciákat.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×