Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Navracsics a Die Pressében a Fidesz tervezett intézkedéseiről

A Fidesz választási győzelme esetén tervezett intézkedéseiről, célkitűzéseiről nyilatkozott a párt frakcióvezetője, Navracsics Tibor a Die Presse című osztrák konzervatív napilap pénteki számában megjelent interjúban.

A lap budapesti tudósítója, Peter Bognar kérdésére válaszolva Navracsics elmondta, hogy az Orbán Viktor pártelnök által elképzelt "centrális politikai erőtérben" egy nagy politikai erő, a Fidesz lesz a domináns, amely mellett két kisebb párt, a szocialisták és a jobboldali radikális Jobbik szerepel még, tehát a formálódó új politikai rendszerben a konzervatívok képezik a centrumot. Navracsics szerint az új választások nyomán kirajzolódó egyértelmű erőviszonyok lecsillapítják a magyarországi politikai nyugtalanságot, véget vetnek a két nagy párt között évek óta tartó állóháborúnak és az éles politikai polarizálódásnak.

A frakcióvezető szerint a Fidesznek nincs forgatókönyve egy esetleges kétharmados többségre, az országot egyszerű többséggel is ki lehet vezetni a válságból. Kétharmados többség birtokában azonban a Fidesz valószínűleg megváltoztatná a médiatörvényt, és megerősítené olyan állami intézmények mint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az Állami Számvevőszék, a jegybank vagy a Központi Statisztikai Hivatal függetlenségét. A párt nem akarja az alkotmányt megváltoztatni, de szeretne egy kisebb parlamentet és kisebb önkormányzatokat.

A frakcióvezető kizárta a Fidesz parlamenti együttműködésének lehetőségét a szocialistákkal vagy a Jobbikkal.
A romakérdéssel kapcsolatban kijelentette, hogy itt nem etnikai, hanem oktatás- és foglalkoztatáspolitikai kérdésről van szó. A cél az, hogy a roma gyerekek képzésben részesüljenek, a felnőtt romák pedig munkához jussanak. Ez közhasznú munkát is jelent - tette hozzá.

A tervezett elszámoltatásról szólva Navracsics emlékeztetett, hogy 2002-es választási győzelmük után a szocialisták külön államtitkárságot állítottak fel ugyanebből a célból a korábbi Orbán-kormány "állítólagos bűncselekményeinek" felderítésére, de semmit se tudtak bizonyítani. A Fidesz csupán azokat a gyanús eseteket akarja kivizsgálni, amelyek a balliberális kormányok idején történtek.

A frakcióvezető szerint a balliberális kormányok legnagyobb bűne az, hogy a magyarországi jólét látszatát hitelek felvételével tartották fenn, ami által az ország adósságcsapdába került. A rémisztő eladósodás láttán azután arra kényszerültek, hogy drasztikus takarékossági intézkedéseket vezessenek be. Ez oda vezetett, hogy Magyarország ma kivérzett állapotban van - állapította meg Navracsics Tibor, aki szerint a Bajnai-kormány csupán annyit tett, hogy megakadályozta az államcsődöt.

Navracsics Tibor megerősítette, hogy a Fidesz meg akarja adni a külhoni magyaroknak a magyar állampolgárságot

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×