Infostart.hu
eur:
354.09
usd:
309.47
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Rezidensszövetség: "A rendelet miatt menekülnek a végzősök a szakképzés elől"

A következő egészségügyi kormányzatnak rendeznie kell az orvosok és szakápolók fizetését - mondta Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Krízis alakult ki az orvosképzésben, Székely Tamás egészségügyi miniszter mégsem kívánja megváltoztatni a rezidensekre vonatkozó rendelet tartalmát - mondta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azután, hogy a szervezet képviselői egyeztetésen vettek részt az egészségügyi tárca vezetőjével.

Papp Magor elmondta: ha a miniszter szándéka az, hogy Magyarországon tartsa a fiatal orvosokat, azzal egyetértenek, hiszen ugyanaz az ő céljuk is. A szóban forgó rendelet azonban ezzel ellentétes hatást vált ki: ahelyett, hogy megtartó ereje lenne és vonzó perspektívát mutatna, a hallgatók többségét arra készteti, hogy meneküljön a szakképzés elől.

A rezidensek részérül a csütörtöki vitán elhangzott, hogy a rendelet kilenc évre röghöz kötné a végzett orvosokat, ráadásul ezt nem ösztönzőkkel, hanem szankciókkal érné el. Erre a felvetésre Székely Tamás úgy válaszolt, nem röghöz, hanem Magyarországhoz kötné a fiatalokat a jogszabály.

Papp Magor szerint jól mutatja a probléma méretét, hogy a hatodéves orvostanhallgatók nagy része már aláírta azt a jognyilatkozatot, amelyben kijelenti, nem vesz részt idén a szakorvosképzésen.

A rezidensszövetség elnöke arról is beszélt: meggyőződése, hogy az egészségügyben elő kell teremteni azokat a forrásokat, amelyebkből finanszírozni lehet a szakdolgozók és az orvosok megfelelő fizetését is. Ellenkező esetben ugyanis nem lesz, aki ellássa a betegeket.

Az egészségügy stratégiai ágazat, amelynek problémáit a következő években rendezni kell. Ha nem így lesz, az komoly népszerűségvesztést hoz majd az új kabinetnek, hiszen a betegek naponta a bőrükön fogják érezni az orvosok és a szakdolgozók hiányát - fűzte hozzá Papp Magor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×