Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
323.52
bux:
144682.14
2026. október 16. péntek Gál

Szekeres Imre tudja, mit kell tenni a magyar légtér biztonsága érdekében

A honvédelmi miniszter szerint a tárca a lehető legszigorúbban járt el a minisztériumban nemrégiben kipattant vesztegetési botrány során. Szekeres Imre az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: összegtől függetlenül nincs "piti ügy", minden gyanús esetet ki kell vizsgálni. A tárcavezető arról is beszélt: az ország biztonsága érdekében mindenképpen meg kell épülnie a harmadik gerinclokátornak is a déli országrész egyik magaslati pontján.

Az érintettek rendfokozatától és az összegtől függetlenül méltatlansági eljárást indítottak a Honvédelmi Minisztérium által felügyelt kft.-nél feltárt vesztegetési ügyben érintettek. Amennyiben a vádak megalapozottak, ezek az emberek ki fognak kerülni a magyar honvédség kötelékéből - mondta a honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az ügyben a lehető legszigorúbban jártak el - hangsúlyozta Szekeres Imre, aki szerint ez erősíti a honvédség fegyelmi és erkölcsi tartását. És bár a vesztegetés összege csupán másfél millió forint volt, a tárcavezető kijelentette: nincs piti ügy, akármilyen kis pénzről is van szó.

A miniszter elmondta: mivel a kft. gazdálkodási szabályzata nem állami rendszer, hanem a vállalati gazdálkodási előírásoknak felel meg, ezért nem ellenőrzik olyan szigorúan. A vizsgálat megindítása után kiderült azonban, hogy a cég vezetése komoly ellenőrési mechanizmusokat alkalmazott, a vesztegetési ügyek sajátossága mégis az, hogy csak akkor derülnek ki, ha az egyik fél véget akar azoknak vetni - magyarázta Szekeres Imre.

A tárcavezető hozzátette: a Katonai Biztonsági Hivatal január 11-én kapott értesítést az ügyről, január 29-én pedig már tetten is érték az érintetteket. Az eset kivizsgálása ettől a ponttól a katonai ügyészség feladata.

Szekeres Imre megjegyezte: amióta ő a honvédelmi miniszter, a Katonai Biztonsági Hivatal tíz ügyben indított ilyen típusú nyomozást.

Kell a lokátor

Szekeres Imre szerint szükség van a harmadik gerincradarra, hogy Magyarország légterét 500 méter felett is ellenőrizni lehessen; a szerdai történések - amikor két izraeli gép két alkalommal is megközelítette a Ferihegyi repülőteret - is ezt mutatják.

A honvédelmi miniszter elmondta: mivel a Legfelsőbb Bíróság (LB) a hét elején új eljárás lefolytatására kötelezte a lokátor építésével kapcsolatban a tárcát, intézkedést adott ki. Ennek értelmében a a katonai szakmai szervezeteknek 90 napon belül meg kell vizsgálniuk a testület által felvetett összes kérdést és a további szóba jöhető helyszíneket, majd új javaslattal kell előállniuk.

Az LB döntéséről szólva Szekeres Imre azt mondta: a testület a Fővárosi Bíróság (FB) ítéletét semmisítette meg, mert úgy vélte, hogy további szakértők bevonására lett volna szükség. Emellett azt is szóvá tette, hogy az FB nem szánt elég időt a mérlegelésre, holott a döntés előkészítése két és fél évig tartott - fűzte hozzá.

A honvédelmi tárca vezetője szerint a Legfelsőbb Bíróság "érdekes" ítéletet hozott, amikor a teljes eljárás újbóli lefolytatására kötelezte a minisztériumot, ahelyett, hogy a Fővárosi Bírósággal tette volna ezt.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az ítélet megismerése után az a feladata, hogy a lehető legrövidebb időn belül új döntést készíttessen elő, minden, az LB által hozzátett szempont figyelembevételével.

Megjegyezte: egyetért Tálas Péter biztonságpolitikai szakértővel abban, hogy egyensúlyt kell teremteni az ország biztonsági és környezetvédelmi érdekei között.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×