Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
325
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Kezdeményezik a nemzetvédelmi egyetem rektorának előzetes letartóztatását

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kezdeményezte az ügyészségnél, hogy indítványozzák két gyanúsított előzetes letartóztatását a bíróságnál a befolyással való üzérkedés gyanúja miatt indult ügyben. Az eljárás keretében az NNI kedden több helyen tartott házkutatást, a többi között a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektori helyiségeiben is.

"A nyomozó hatóság a nyomozást felügyelő ügyészség felé a mai napon előterjesztést tett a két, őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelése indítványozására" - írta az NNI a rendőrség honlapján szerdán megjelent közleményében.

Az NNI szóvivője szerda délelőtt tájékoztatta az MTI-t arról: a nyomozó hatóság kezdeményezni fogja a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora, illetve az ügyben őrizetbe vett másik érintett előzetes letartóztatását.

Bartha László megerősítette azt a lapértesülést, amely szerint a rektor az őrizetbe vételkor ellenállt és megsérült. Mint mondta, a rektor könnyebb, hámsérülést szenvedett a homlokán, de panasszal nem élt az őrizetbe vétel ellen. Kitért arra is, hogy a gyanú szerint egy nemzetközi szállító cég ellen követtek el bűncselekményt.

Az NNI gazdaságvédelmi főosztálya kedden több helyen tartott házkutatást, a többi között a nemzetvédelmi egyetem rektori helyiségeiben is. Az iroda szerdai közleményében azt írta: "a házkutatások során a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény elkövetésére vonatozó bizonyítékokat sikerült lefoglalni". Megismételte, hogy a hivatali befolyással való üzérkedés bűntette miatt folyamatban lévő eljárás a Honvédelmi Minisztérium és intézményei, így a nemzetvédelmi egyetem gazdálkodásával, működésével egyáltalán nincs összefüggésben.

Bocskai István, a honvédelmi tárca szóvivője szerdán a TV2 Mokka című műsorában megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a rektor azzal kereste meg a céget, hogy a rendőrség kábítószerrel való visszaélés és fegyverkereskedelem miatt nyomoz ellenük, de ő képes az ügyet "pozitív irányba befolyásolni". Cserébe azt kérte, hogy a céggel szerződésben álló biztonsági szolgálatot cseréljék le egy általa megnevezett cégre.

Az index.hu arról számolt be kedd este, hogy értesülésük szerint a rektor a DHL szállító céget kereshette meg egy törvénytelen ajánlattal. Az MTI szerdán érdeklődött a DHL-nél, ahol csak későbbre ígértek tájékoztatást, mert még folyik a belső vizsgálat.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×