Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
324.14
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

MDF: bizalmatlansági szavazás, "szabálytalanságok sorozata"

Az MDF budapesti választmányának 13 tagja csütörtökön este igennel szavazott arra, hogy visszahívják tisztségéből Lévai Zoltán elnököt és új elnöknek Szegner Lászlót, Óbuda alpolgármesterét választják - közölte Szegner László. Lévai Zoltán az MTI-nek azt mondta: a választmány ülését csak ő hívhatja össze, a tagoknak ehhez nincs joguk.

Szegner László közleményében azt írta: a huszonhat tagú budapesti választmány tizennégy tagja volt jelen a csütörtöki ülésen, ahol tizenhárman szavazták meg Lévai Zoltán visszahívását.

A közleményben szerepel az is: az MDF budapesti választmánya január 25-én terjesztett elő Lévai Zoltán budapesti választmányi elnökkel és az elnökség tagjaival szemben bizalmatlansági indítványt.

Mint írják, a bizalmatlansági indítvány oka, hogy a 2010. évi országgyűlési választások kapcsán Lévai Zoltán elnöki minőségében nem megfelelően képviselte a budapesti MDF szervezetek érdekeit, a fővárosi lista jelöltjeit nem ismertette, a választmány azt soha nem szavazhatta meg, a jelölő szervezetek többségének jogát elvonta, kötelező egyeztetések nem voltak.

A közleményben úgy fogalmaznak: "a szabálytalanságok sorozatát elkövető elnöki eljárás ellen tiltakozásul", a választmány 26 tagjából 14 fő jelent meg az ülésen, így a jelenlevők megfelelő számú szavazatával a bizalmat az elnöktől, alelnöktől és elnökség tagjaitól megvonták.

"A szabályosan lefolytatott, határozatképes ülést követően, az új elnök Szegner László Óbuda alpolgármestere lett, alelnökök: Csatlós Csaba és Fodor Vince, elnökelnökségi tagok pedig Fosztó Csaba, valamint Szilassy Gábor Cézár" - olvasható.

Szegner László az MTI-nek azt mondta: az MDF budapesti választmányának új elnöksége a párt országos választmányának döntésével nem helyezkedik szembe, és a párt érdekében kíván dolgozni.

Lévai Zoltán az MTI-nek minderre úgy reagált: az MDF alapszabálya alapján egyértelmű, hogy kizárólag személyek ellen indítható bizalmatlansági indítvány; az elnökséget, mint testületet érintő kezdeményezés értelmezhetetlen, érvénytelen.

Lévai Zoltán azt mondta: a budapesti választmány tagjainak nincs joguk ahhoz, hogy ülést hívjanak össze, azt a választmány elnöke teheti meg, vagy pedig akadályoztatása esetén a területi iroda. Mint hozzátette, ő február 24-ére hívta össze a budapesti választmány ülését.

Lévai Zoltán közölte: az ülésen olyan is részt vett, akiknek már régóta fel van függesztve a párttagsága és a kerületi szervezete is, tehát nincs szavazati joga.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×