Infostart.hu
eur:
354.28
usd:
310.08
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Lévai Zoltán: az SZDSZ által kért feltételek veszélyeztetik az MDF önállóságát

Lévai Zoltán, az MDF budapesti elnöke megerősítette azt a véleményét, melyet a kerületi elnököknek írt levelében megfogalmaz, miszerint az SZDSZ által megfogalmazott és kért feltételek az MDF önállóságát, identitását veszélyeztetik, elfogadása esetén pedig nem látják biztosítva a fővárosi szervezetek és az MDF érdekeit.

A levélben az MDF budapesti elnöke úgy fogalmaz: "az SZDSZ által megfogalmazott és kért feltételek a párt önállóságát, identitását veszélyeztetik, esetleges elfogadása esetén nem látjuk biztosítva a fővárosi szervezetek és az MDF érdekeit, így számunkra az elfogadhatatlan. Éppen ezért kérlek Téged, hogy folytasd a választási kampányra való intenzív felkészülést, keresve a lehetőségeket a helyi civil szervezetekkel, egyesületekkel való együttműködés kiépítésére".

Lévai Zoltán az MTI-nek azt mondta: az MDF és az SZDSZ közötti tárgyalások Budapesten lényegében leálltak, mivel nem tudtak abban megállapodni, hogy ki melyik kerületben induljon el a választásokon.

Az MDF-es politikus szerint nem igaz az, a hírekben is többször megjelent kijelentés, miszerint a pártnak azért kell megállapodnia az SZDSZ-szel, mert a fővárosban nem rendelkezik elég nagy támogatottsággal.

A budapesti MDF a párt országos szervezetén belül a legerősebb alapszervezet - jelentette ki.

Lévai Zoltán megerősítette azt is: jövő hét szerdán tartja a budapesti választmány az ülését, melyen jóváhagyják a Budapesten induló 32 jelöltet.

Hozzátette: a január 30-án tartandó országos választmányi ülésre már úgy kell érkezniük az alapszervezeteknek, hogy viszik a saját jelöltjeik nevét.

Az MDF budapesti elnöke közölte azt is: a kerületekben elkezdődött egy egyezkedés az MDF-es és az SZDSZ-es politikusok között, ami azonban, ahogy fogalmazott, "kicsit előre szaladt dolog", mert szerinte, még távol vannak "mindenféle megállapodástól".

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megint nőtt a feszültség Iránban, bizonytalanság a tőzsdéken

Megint nőtt a feszültség Iránban, bizonytalanság a tőzsdéken

A befektetők továbbra is szorosan figyelik az iráni eseményeket. Hétvégén újra támadták egymást a felek Iránban, majd vasárnap megállapodtak abban, hogy felfüggesztik az ellenségeskedést, és lehetővé teszik a hajók számára a Hormuzi-szoroson való szabad áthaladását. A megállapodás körüli bizonytalanság visszaköszön a tőzsdei mozgásokban is, az ázsiai tőzsdék vegyesen teljesítettek hétfőn, és Európában is iránykeresés látszik. Az USA-ban ehhez képest pozitív a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is nagy volatilitás jellemző.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×