Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Az államfő jobb kapcsolatban volt Bajnai kabinetjével, mint Gyurcsányéval

A köztársasági elnöknek jobb a kapcsolata a Bajnai-kormánnyal, mint Gyurcsány Ferenc kabinetjével volt - mondta az InfoRádiónak az államfői hivatal főosztályvezetője. Kumin Ferenc szerint a kormányváltás előtt ugyanis előfordult, hogy Sólyom László pontatlan adatokat kapott a kabinettől, vagy éppen az újságból értesült egy-egy kormányzati lépésről.

Stílusbeli különbségek vannak Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc kabinetjének működése között: a jelenlegi miniszterelnök figyelmet fordít arra, hogy az államfőt a kormány egyes döntései előtt idejében tájékoztassa, illetve az ország állapotáról is pontos adatokkal lássa el, míg a volt kormányfő ezt nem tette meg - mondta az InfoRádiónak a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főosztályvezetője.

Kumin Ferenc az év történéseit összefoglalva megemlítette azt is: sikernek számít, hogy, bár komoly nehézségek árán, de végül sikerült minden olyan poszt - így a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztének - betöltőjét megválasztani, amelyre az alkotmány értelmében az államfő önállóan állít jelöltet.

Sólyom László és a politikai erők viszonyáról szólva a KEH főosztályvezetője elmondta: a pártok a maguk érdekeinek megfelelően döntenek arról, hogyan viselkedjenek a köztársasági elnökkel, aki ezen nyilvánvalóan nem tud változtatni.

A politikai vétókról szólva Kumin Ferenc elmondta: 2009-ben különösen sok törvényt kellett Sólyom Lászlónak megfontolásra visszaküldeni az Országgyűlésnek, amiben véleménye szerint szerepe lehet annak, hogy megszaporodott az egyéni képviselői indítványon alapuló, nem kellően előkészített törvényhozás.

A külpolitikát tekintve az egész magyar diplomácia legaggasztóbb pillanatának Sólyom László meghiúsult szlovákiai látogatását nevezte Kumin Ferenc, aki szerint akkor, augusztus 19-én mélypontra jutott a magyar-szlovák viszony.

A főosztályvezető ugyanakkor kiemelte: olyan pozitív fejleményeket is látni kell idén, mint a szerbiai nemzeti tanácsok megszületése, ami a magyar államfő által mindig is szorgalmazott kulturális önigazgatás lehetőségét teremti meg a Vajdaságban élő magyar kisebbség számára.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×