Infostart.hu
eur:
365.2
usd:
326.73
bux:
142813.88
2026. október 12. hétfő Miksa

Évente felülvizsgálják majd a generikus gyógyszerek árát

Január elsejétől törvény maximalizálja az egészségbiztosítási pénztár által támogatott generikus gyógyszerkészítmények árát. Ide tartoznak azok a termékek, amelyek szabadalma lejárt. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke azt reméli, ezzel a gyógyszerkassza és a fogyasztók egyaránt jól járnak. A Richter Gedeon Nyrt. szerint ugyanakkor az új szabályozás pont azt a termékkört sújtja, amely a legtöbb megtakarítást hozza a gyógyszerkassza számára.

A nemzetközi árösszehasonlítás intézményét is bevezeti a gyógyszertámogatások esetében egy összesen tizennégy törvényt módosító, most elfogadott javaslatcsomag - mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. Kökény Mihály hozzátette: az új szabályozás előírja, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak évente át kell tekintenie a támogatott készítmények körét.

Ennek nyomán megszűnik az olyan, gyakran alkalmazott gyógyszerek támogatása, amelyek termelői ára több mint 40 százalékkal magasabb az unió országaiban forgalmazott öt, legkevesebbe kerülő és azonos hatóanyagú készítmény átlagáránál. A szocialista politikus szerint erre azért is szükség van, hogy legyen mód a drága, speciális, eredeti készítmények nagyobb támogatására.

Nem fordulhat elő, hogy a támogatotti körből olyan gyógyszerek essenek ki, amelyeknek nincs helyettesítőjük. Az évente felülvizsgált készítmények közé csak olyan, úgynevezett generikus gyógyszerek kerülnek, amelyek szabadalmi oltalma lejárt - magyarázta Kökény Mihály.

Az egészségügyi bizottság elnöke azt nem tudta megmondani, összesen hány gyógyszert érint a szabályozás, az is lehetséges, hogy a támogatotti körből egyet sem kell majd kizárni. A politikus szerint mégis van értelme a módosításnak, hiszen határt kell húzni a generikus gyógyszerek árában.

Miért így?

A Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs igazgatója az InfoRádiónak a döntés kapcsán arról beszélt: nem értenek egyet a változtatással, mert éppen azt a termékkört sújtja, amely megtakarítást hoz a gyógyszerkasszának, és nem vonatkozik az eredeti, drága gyógyszerekre. Más európai országok gyakorlatában ugyanakkor ez a szabályozás éppen az originális készítmények árának csökkentését hivatott szolgálni. - jegyezte meg Beke Zsuzsa.

A régóta fogalomba lévők között is sok korszerű, a betegellátásban igen fontos készítmény van - hangsúlyozta.

A kommunikációs igazgató hozzátette: az új szabályozás azoknak a cégeknek jelent majd nagyon nagy terhet, amelyek Magyarországon gyártanak, foglalkoztatnak, és beruházásokra, kutatás-fejlesztésre is költenek.

Hanganyag: Seres Gerda

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

A dollár a hét elején is másfél éves csúcsa közelében mozog, a befektetők figyelmét pedig a közel-keleti feszültségek és a szerdán érkező amerikai inflációs adat köti le. A jemeni húszik fokozták a szaúd-arábiai energetikai létesítmények elleni támadásaikat, a Brent ára mégis 103,3 dollárra csökkent, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette az ukrán–orosz energiaügyi tűzszünetet. A forint az euróval szemben 365 felett, a dollárral szemben 326 körül kezdte a hetet. A szerdai fogyasztóiár-index az egyik utolsó fontos adat a Fed október végi kamatdöntése előtt, a piac jelenleg 81 százalékos esélyt lát arra, hogy a jegybank nem változtat a kamaton. Elemzők szerint azonban egy vártnál erősebb inflációs adat ismét napirendre hozhatja a januári szigorítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×