Infostart.hu
eur:
365.08
usd:
325.69
bux:
141671
2026. október 12. hétfő Miksa

Nem engedtek be egy EP-delegációt a Gázai övezetbe

Nem engedték be az izraeli hatóságok az Európai Parlament (EP) delegációját a Gázai övezetbe - közölték az uniós törvényhozók.

A delegáció valamennyi tagja megkapta az engedélyt kedden, de három órával később biztonsági okokra hivatkozva az izraeli hatóságok mégis megtagadták a belépést az övezetbe - állt az EP közleményében. Az EP-képviselők magyarázatot követelnek az eset miatt, amely szerintük abból a szempontból is "különös", hogy Gázai övezeti látogatásukat éppen néhány órával azután mondták le izraeli részről, hogy az uniós külügyminiszterek Brüsszelben "megerősítették határozott állásfoglalásukat a zsidó telepépítések felfüggesztése, illetve a palesztin állam mellett az 1967-es határokon belül, azaz beleértve Kelet-Jeruzsálem területét is".

A tízfős csoport látogatásának az volt a célja, hogy értékelje a közel-keleti békefolyamatot és megbeszéléseket folytasson egyebek mellett Jeruzsálem jövőbeli státusáról és a palesztinközi megbékélésről.

Az izraeli külügyminisztérium szóvivője a francia hírügynökség megkeresésére azt mondta, hogy a Hamász palesztin szervezet "arra használná a külföldi tisztségviselők látogatását, hogy tekintélyt szerezzen magának és folytassa a terror politikáját az izraeliek és palesztinok ellen".

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésban - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésban - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Az orosz dízelexport tilalmának ideiglenes feloldásával Donald Trump messze nem csak a NATO-tagállamokat döbbentette le: a republikánusok nagy része is felháborodott az ötleten. Mint kiderült, az amerikai elnök konkrétan megfenyegette Kijevet is: ha nem állítja le az orosz petrokémiai célpontok támadását, Washington beszünteti a fegyverszállítmányokat, majd az ukránok válaszát meg sem várva hirdetett tűzszünetet. Kijev egy másik ponton is megtörni látszik: Vologyimir Zelenszkij elnök veszít népszerűségéből, és bejelentette, hogy a korábbiakkal ellentétben mégis hajlandó kiírni a tartós béke előtt a választásokat, ha Moszkva belemegy egy 60 napos fegyvernyugvásba. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×