Úgy látja, lelki, szellemi, erkölcsi értelemben a magyar társadalom most éppen nincs abban az állapotban, hogy képes legyen egy közös nyelv kialakítására. Egyébként az elmúlt évszázad során már többször került ilyen súlyos állapotba. Lelki, szellemi, erkölcsi értelemben a magyar társadalom drámájának az a legfontosabb összefüggése, hogy évtizedek óta hazugságban és félelemben él a magyar társadalom. A hazugság és félelem lélektani értelemben azért veszélyes elegy, mert öngerjesztő folyamatokká alakul át. Aki hazugságban, önámításban él, attól fél, egyszer eljön az igazság pillanata. Az állandó félelem pedig újabb hazugságokat szül.

Bibó István azt írja, hogy ha egy közösség a hazugságok zsákutcájába beleszorul, ahol a dolgokat nevükön nevezni nem lehet, és nem is szabad, akkor ez előbb-utóbb elkerülhetetlenül a közösség értelmi és erkölcsi színvonalának a lezülléséhez vezet. Hatvannégy ével ezelőtt írta, de ennél pontosabban ma sem lehetne jellemezni a helyzetet.

Az előző rendszer olyan, ma már a fiatalok számára megmosolyogtató mondatokon alapult, mint az "Éljen és virágozzék a megbonthatatlan magyar-szovjet barátság." A jelenlegi rendszer azt állította magáról húsz évvel ezelőtt, 1989-90-ben, s valamennyi párt ezt ígérte, hogy ez a rendszer demokrácia és piacgazdaság alapú, s hogy szabadságot és jólétet hoz. Ha megvonjuk az elmúlt húsz év mérlegét, nem kell meglepődnünk, hogy a magyar társadalom nagyobbik fele, sőt talán kétharmad, ennek semmiféle hitelt nem ad.

Egy másik kérdéskörről szólva kifejtette, a rosszabb helyzetben lévő 5 millió ember Magyarországon nettó 200 ezer forintból él, ebből kell egzisztenciát teremtenie, viszont ez sokszor lehetetlen.

Közeledik a magyar társadalom egy olyan ponthoz, ahol sürgősen változtatni kell, mert a sok indulat veszélyes irányba tereli az emberek szemléletét - fűzte hozzá az elitellenes társadalomról szólva.