Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
316.49
bux:
0
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Eddig háromszáz lakáshitelesen segített a kormány, de a szabály módosul

Eddig mindössze háromszáz ember vette igénybe a lakáshiteleseknek nyújtott áthidalóhitel-konstrukciót. A Fidesz szerint a program megbukott, a kormányszóvivő pedig elmondta: a kabinet már dolgozik a feltételek könnyítésén, hogy a szám növelhető legyen.

A kormányszóvivő elismerte, hogy mindössze háromszázan használták ki a lakáshiteleseknek nyújtott áthidalóhitel-konstrukciót. Szollár Domokos az InfoRádiónak azt mondta: a jogszabály direkt volt ilyen szigorú, hogy a kedvezményt kizárólag azok vehessék igénybe, akiknél a válság miatt áll fenn annak az esélye, hogy elveszítik otthonukat.

Kezdetben 12-13 ezer lakásárverezésre számított a kormány, ehelyett eddig nagyjából kétezer lakás került veszélybe, Szollár Domokos szerint azért, mert erősödött a forint és a gazdaság teljesítőképessége is javult.

Ennek ellenére elismerte: a kormány már dolgozik a feltételek könnyítésén, hogy a következő hónapokban lényegesen szélesebb kör vehesse igénybe az áthidaló kölcsönt. A tervek szerint nemcsak a hiteligénylés feltétele, hanem a futamidő is módosul.

Emellett szigorodik a kényszerértékesítések, azaz az árverezések feltétele is. Ezeket az esemény előtt 90 nappal kell kihirdetni, az önkormányzatok pedig elővásárlási jogot kapnak.

A kormány szakmailag alkalmatlan volt arra, hogy felmérje, milyen igény lesz a lakáshiteleseknek nyújtandó áthidaló kölcsönre - mondta az InfoRádiónak a fideszes Mádi László, hozzátéve: ehhez nem készültek el a szükséges hatástanulmányok. De az is lehet - mondta -, hogy a kormány csak kommunikációs céllal hirdette meg a jogszabályt, és tisztában volt azzal, hogy szinte senki sem tudja majd igénybe venni a kedvezményt.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×