Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
316.56
bux:
150289.44
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Különszámla, kormánystop: olcsóbbá tenné a kampányt a Fidesz

Rövidebb kampányidőszakra és a választási kiadások csökkentésére van szükség a Fidesz szerint. Nyitrai Zsolt, a legnagyobb ellenzéki párt operatív igazgatója elmondta, többpárti egyeztetést kezdeményezett a kampányfinanszírozást átalakító törvény átdolgozására. Az ülésen az MSZP nem vett részt.

Lerövidítené a kampányidőszakot a Fidesz és a KDNP, továbbá csökkentenék a választási procedúrára fordított állami kiadásokat - mondta Nyitrai Zsolt a Fidesz és Velkey Imre a KDNP képviselője.

Szerintük lényegesen kevesebbe kerülne a kampány, ha egy jogszabály a jelenlegi 72 napról 30 napra csökkentené ezt az időszakot.

Bevezetnék a kampányszámlát is. Ennek az lenne a lényege, hogy a különböző jelöltek, szervezetek a választás alatt keletkező költségeiket csak erről a számláról fizethetnék. Ennek ellenőrzését pedig az Állami Számvevőszékre bíznák.

Korlátoznák a hirdetési felületeket is: a kampányidőszakban az országos kereskedelmi médiában a jelölő szervezetek nem adhatnának fel hirdetést. Nyitrai Zsolt szerint így kivennék a legnagyobb költséget a kampányokból.

A kampánycsendet média-kampánycsendre korlátoznák. A politikus szerint a kampánycsend intézménye idejét múlt, és a szankcionálását sem szabályozták megfelelően.

További javaslatuk a kormánystop bevezetése, amelynek értelmében a kormányzat, a minisztériumok, illetve állami vállalatok, cégek egy bizonyos időszakban már nem adhatnak fel önmagukat népszerűsítő hirdetéseket. Nyitrai Zsolt szerint ugyanis ez közpénzből finanszírozott pártkampány. Ezzel kapcsolatban ismételten felszólították a kormányt: hozzák nyilvánosságra a következő fél évi médiahirdetési tervezetüket, hogy egy független szervezet eldönthesse, mi az, ami indokolt, és mi az, ami választási reklám.

Az állami költségek lefaragására a Fidesz további ötlete, hogy eltörölnék a boríték használatát a szavazáskor. A politikus szerint ezzel jelentős nyomdai költségeket spórolnának, és a környezet sem terhelnék a nagy mennyiségű papírhasználattal.

A párt javaslatait megvitató többpárti egyeztetésen az MSZP nem vett részt. Megkerestük a párt sajtóosztályát, ám ott azt mondták, nem kívánnak nyilatkozni a témában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Még a Tisza Pártra is visszaüthet Baka András államfővé választásának módja, noha egyelőre a Fideszt érte utol a sorsa azután, hogy 15 éve eltávolította a jogtudóst a Legfelsőbb Bíróság éléről – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×