Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

A legfőbb ügyészhez fordul a Fidesz egy közbeszerzés miatt

A legfőbb ügyészhez fordul a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezelésében lévő 13 gyógyfürdő beléptető rendszerének kialakítására és üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárás miatt a fővárosi Fidesz-frakció. György István, a képviselő-csoport helyettes vezetője azt mondta: a gyanú szerint irányított módon olyan emberek jutnak üzlethez és szerződéshez, akikkel ezt korábban már leegyeztették.

A legfőbb ügyészhez fordul a fővárosi Fidesz-frakció a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezelésében lévő 13 gyógyfürdő beléptető rendszerének kialakításával és üzemeltetésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás miatt - jelentette be György István.

A Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese azt mondta: vélhetően ismét egy olyan eljárásról van szó, amelyben irányított módon - bűncselekményt is megvalósítva - azok az emberek jutnak üzlethez és szerződéshez, akikkel ezt korábban már leegyeztették. György István szerint okirat-hamisítás és csalás bűncselekmény gyanúja is felmerülhet az ügyben.

Az ügy részleteiről szólva kifejtette: 2007 novemberében a gyógyfürdő zrt. megbízásából a Wallis közeli Navigátor Zrt. komplett ajánlatot adott a gyógyfürdők beléptető rendszerére. Ajánlatuk a kialakításra nettó 600 millió forint volt, a rendszert pedig havi hétmillióból üzemeltették volna.

A gyógyfürdő zrt. ezután kiírta a közbeszerzési pályázatot, ám az eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál megtámadták, ugyanis kiderült, hogy az egyik pályázó, a Navigátor Zrt. alkalmazottja készítette a közbeszerzési kiírás dokumentációját - ismertette György István.

Tájékoztatása szerint ezután újabb kiírás következett, amelyben mind a három pályázót kizárta az ajánlatkérő műszaki, illetve jogi alkalmatlanságra hivatkozva. Közülük azonban 2009. március végén - a műszaki alkalmatlanság miatt kizárt - Vilati Zrt.-nek ajánlati felhívást küldtek ki, és hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytattak le.

György István ugyanakkor közölte: a Fidesz-frakciónál lévő dokumentáció szerint a Vilati Zrt.-nek kétféle beadott pályázati anyaga is volt. A gyanú szerint valaki vagy valakik 22 oldalt kicseréltek a műszaki alkalmatlanság miatt kizárt cég pályázati dokumentációjából azért, hogy a harmadik körbe csak ez a cég jusson be - tette hozzá. A fideszes politikus rámutatott, ha ezeket a lapokat utóbb cserélték ki, mint hogy beadták a pályázatot, akkor bűncselekményről van szó.

Végül 2009 nyarán szerződést kötöttek a Vilatival - majdnem háromszor akkora összegben, mint a Navigátor 2007-es ajánlata volt -, ám a szerződést a cég nevében a Navigátor Zrt. vezetője írta alá - emelte ki György István. Hozzátette: egy nappal a szerződés aláírása után pedig a Navigátor megvásárolta a Vilatit. "Így érkezünk meg a Navigátortól a Navigátorig" - hívta fel a figyelmet György István.

Közölte: azt kérik a legfőbb ügyésztől, részletes vizsgálattal tárják fel, hogy mikor történt meg az említett lapcsere, és vajon a közbeszerzési eljárás mindenben megfelel-e a törvényeknek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×