Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
315.95
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Mit tehetünk az ingatlancsalók ellen?

Nem ritka, hogy a tulajdonos tudta nélkül próbálnak meg eladni telket vagy albérletnek kiadott lakást - mondta az InfoRádiónak a BRFK vagyonvédelmi osztályának vezetője. Varga Attila szerint ez ellen leginkább úgy lehet védekezni, hogy megrendeljük az illetékes földhivataltól azt a szolgáltatást, melynek keretében sms-ben értesítenek a tulajdoni lapra történő esetleges bejegyzésekről.

A földhivatalban fogtak el két embert a Budapesti Rendőr-főkapitányság vagyonvédelmi osztályának nyomozói. Az ügyvéd, valamint a hitelközvetítő éppen egy pótlást készült beadni egy adásvétel bejegyzéséhez. A szerződést az elfogott ügyvéd írta alá, annak ellenére, hogy kamarai tagsága fel volt függesztve.

Csakhogy az ingatlan - egy fővárosi, XII. kerületi telek tulajdonosa - már értesült arról, hogy telkét valaki hamis papírokkal próbálja eladni, mert a tulajdoni lapra történő bejegyzési igényről sms-t kapott a földhivataltól.

A tulajdonos azért kérte a szolgáltatást, mert egyszer már hasonló módon el akarták adni csalók a szóban forgó telket. Az olyan ingatlanok ugyanis, amelyet gond nélkül meg lehet mutatni az esetleges vevőknek, gyakran válnak csalók prédájává - mondta az InfoRádióban a vagyonvédelmi osztály vezetője. Ugyanígy előfordul az, hogy egy albérletnek kiadott lakást értékesítenek a benne lakók.

Ez ellen védekezést jelenthet, ha megrendeljük a földhivatal sms-szolgáltatását, így értesítést kapunk arról, ha az ingatlanunkkal kapcsolatban bármilyen ügyintézési kérelem érkezett.

Varga Attila azonban találkozott már olyannal is, hogy a teljek tulajdonosa egyszerűen nagy betűvel kiírta a portájára: ez a telek nem eladó.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Veszélyes fordulat indult el a dollárban - Mi lesz most a forinttal?

Veszélyes fordulat indult el a dollárban - Mi lesz most a forinttal?

A szerdai nap legfontosabb eseménye az amerikai inflációs adat publikálása volt, a lassuló áremelkedési ütem a kamatemelési várakozások mérséklődésének irányába hat. Mindeközben a közel-keleti feszültségek és az ismét emelkedő olajár továbbra is jelentős bizonytalanságot okoznak. A dollár az ázsiai kereskedésben enyhén erősödött, a fogyasztóiár-adat után azonban gyengülésnek indult. A forint a keddi gyengülés után az euróval szemben 365 környékéről kezdte a napot, a délutáni órákra viszont mintegy 1,5 egységet erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×