Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
316.06
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

A BKV megküldött minden iratot a rendőrségnek

A BKV megküldött minden, a rendőrség által kért iratot a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak - mondta szerdán Kocsis István, a BKV vezérigazgatója.

A BKV több tízezer oldalnyi dokumentumot küldött meg elektronikus, illetve nyomtatott formában, ezek 61 cégnek a BKV-val kötött több mint száz szerződését és egyéb iratát tartalmazzák. Úgy tekintik, hogy az adatszolgáltatásnak eleget tettek a kért dokumentumok megküldésével, ha "új, releváns papír" kerül a birtokukba, haladéktalanul elküldik a BRFK-nak - mondta a vezérigazgató.

A Népszabadság hétfői számában megjelent cikkben Bodnár Zsolt, Budapest főkapitányának bűnügyi helyettese azt mondta: ha ésszerű határidőn belül nem kapják meg a kért iratokat, akkor maguk mennek értük, és lefoglalják azokat.

A közlekedési társaság hétfőn erre azzal reagált, hogy folyamatosan küldik a BRFK-ra a bekért iratokat, és eddig minden kérést messzemenően, a lehető legrövidebb időn belül teljesítettek.

A BRFK szeptember 16-án kereste meg faxon a BKV-t, hogy a jelenleg is folyó eljáráshoz 61 cég, illetve magánszemély szerződését, a hozzájuk tartozó egyéb iratokat, valamint a belső ellenőrzés által készített dokumentumokat juttassa el a rendőrséghez.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×