Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.42
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

MTV: elindult a Ma reggel, az MTV új reggeli műsora

A Nap-kelte helyett új reggeli műsorral jelentkezett a Magyar Televízió. A Ma reggel című műsor 6.40-kor indult, Süveges Gergő műsorvezetésével.

A köztévé pénteken sugározta utoljára a Nap-kelte című produkciót, aznap, amikor felmondta a szerződést a magazinműsort készítő társasággal.

Az MTV közleménye szerint a műsor a korábbi reggeli adásfolyamot is felügyelő közéleti főszerkesztőség égisze alatt készül, a stábban azonban helyet kaptak az MTV hír- és a szórakoztató főszerkesztőségének belsős munkatársai is.

A közlemény szerint a céljuk az, hogy tényszerű, sokoldalú, pártatlan és kiegyensúlyozott legyen az új reggeli adásfolyam. Bíznak abban, hogy a képernyős vitákban a kormány- és az ellenzéki oldal képviselői egyaránt részt vesznek, mert közösségi érdek, hogy az MTV teret adjon a társadalmi párbeszédnek - mutattak rá.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×