Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
316.43
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Az AB hatályon kívül helyezte az építésügyi hatósági eljárások általános szabályait

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette az építésügyi hatósági eljárásokról szóló 2007-ben hozott ÖTM rendelet második fejezetét, amely az építésügyi hatósági eljárások általános szabályait tartalmazza, ezek azonban csak 2010. június 30-án kerülnek ki a jogrendszerből - a határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Az építésügyi hatósági eljárások általános szabályai elég széles területet fognak át. Előírják, hogy miként kell a hatósági megkereséseket, majd a határozatokat kézbesíteni, mikor van szükség szakhatósági állásfoglalásra illetve mikor vehető igénybe hatósági közvetítő.

Ez utóbbi új eleme az építési engedély intézésének, akkor vehető igénybe, ha 25-nél több ügyfelet érint az eljárás, vagy pedig nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás engedélyezéséről van szó. A rendeletnek ez a fejezete szabályozza még a helyszíni szemlét, és az eljárás felfüggesztését is.

Az AB úgy vélte, hogy sem a közigazgatási eljárásokat szabályozó törvény, sem pedig az építési törvény nem hatalmazza fel a minisztert arra, hogy az építési munkák engedélyezésére általános szabályokat alkosson. Ezért az egész fejezetet megsemmisítette az AB, mégpedig 2010. június 30. napjával. Addig alkalmazhatók az általános szabályok.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×