Infostart.hu
eur:
365.7
usd:
317.06
bux:
149231.03
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Dobson Tibor: ,,Nem indokolt vizsgálat elrendelése"

A Fővárosi Tűzoltóság kommunikációs főosztályvezetője szerint nem indokolt vizsgálat elrendelése a pénteken, egy tűzeset után kórházba vitt tűzoltók ügyében. Dobson Tibor azután beszélt erről, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője azonnali ellenőrzést kért az eset miatt.

Hangsúlyozta: a vizsgálatot nem is rendelhette volna el Tatár Attila, mert erre a munkáltatónak, vagyis Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnoknak van hatásköre, ő azonban ezt a lépést nem látta indokoltnak.

Dobson Tibor úgy fogalmazott: a katasztrófavédelem vezetőjének döntése csak arra alkalmas, hogy megkérdőjelezze a tűzoltók szakmai hozzáértését, amivel nem értenek egyet.

Az öt tűzoltó már hazamehetett, miután megállapították, hogy nem kaptak áramütést. A XIII. kerületi Hajcsár úton, a rákosrendezői pályaudvar területén kigyulladt romos ház oltását azután kezdték meg, hogy áramtalanították az épületet, a tűzoltók mégis bizsergést éreztek a karjukban, amikor alumínium létrájukat a bádogtetőhöz illesztették. Az érintett öt szakembert az oltás után vitték megfigyelésre kórházba.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×