Infostart.hu
eur:
365.59
usd:
316.88
bux:
149146.27
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Balázs Péter: Fico nem akar teljesen szalonképtelenné válni

A magyar külügyminiszter szerint is kérdéses, hogy a szlovák fél milyen mértékben tartja be azt a 11 pontos közös nyilatkozatot, amelyet csütörtökön írt alá Robert Fico szlovák és Bajnai Gordon magyar miniszterelnök. Balázs Péter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szlovákiai magyarok a két kormányfő szécsényi találkozója után nyugodtan beszélhetnek magyarul.

A szécsényi találkozó ténye lezárt egy rövid, de nehéz és káros időszakot, amely augusztus 21-étől mostanáig tartott - mondta az InfoRádióban a külügyminiszter, aki hozzátette: három hétig rendkívüli módon kiéleződött a feszültség Magyarország és Szlovákia között ám ezt a folyamatot sikerült megállítani.

Balázs Péter elmondta: Magyarország azért tett kezdeményező lépést, mert nem akart ebben a konfliktushelyzetben maradni, mivel az káros az országnak és a szlovákiai magyaroknak is. A tartósabb probléma, a nyelvtörvény ügyében Szécsényben sikerült egy olyan mechanizmust létrehozni, amely nemzetközi ellenőrzés alatt tartja a törvény végrehajtását, vagyis a világ szeme rajta lesz azon, hogy Szlovákia miként akarja állami eszközökkel befolyásolni a magyar nyelv használatát - fogalmazott a külügyi tárcavezető.

Magyarország első uniós biztosa úgy véli, a szlovákiai nyelvtörvény a levegőben lóg: jogilag ugyan érvényes, de nem alkalmazható, vagyis a Szlovákiában élő magyarok nyugodtan beszélhetnek magyarul, sőt a szécsényi találkozó óta még nyugodtabban tehetik ezt. Balázs Péter szerint azonban igazuk van azoknak, akik kételkednek abban, hogy Robert Fico betartja a Szécsényben aláírt 11 pontos megállapodást.

Nemzetközi reflektorfény


A szécsényi tárgyalásnak talán a legnagyobb eredménye az, hogy sikerült az eddigieknél jóval nagyobb nemzetközi reflektorfénybe állítani a szlovákiai nemzetiségi politikát - mondta a külügyminiszter, aki szerint Ficót az vezérli, hogy a közelgő szlovákiai választáson minél több szélsőséges szavazatot gyűjtsön be. Hozzáfűzte: a szlovák kormányfőnek azonban nem közömbös a nemzetközi közvélemény, és nem akar teljesen szalonképtelenné válni. Megtapasztalhatta, hogy Magyarország a nemzetiségi kérdés tekintetében erős, főleg akkor, ha működik a négypárti konszenzus.

Ha továbbra is ezt a nemzetközi bástyarendszert tartjuk fenn, akkor Szlovákiának nem lehet a nyelvtörvény ügyében szélsőségekre ragadtatnia magát, de ügyelni kell arra, hogy Magyarországról ne hallatszódjanak át szélsőséges, intoleráns hangok, avitt kifejezések és nacionalista jelszavak, mert ezek ártanak a szlovákiai magyaroknak - hangsúlyozta Balázs Péter.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. A magyar tőzsdén emelkedéssel indult a nap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×