Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
315.71
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Ikvai-Szabó Imrére bízná a BKV felügyeletét az MSZP fővárosi szervezete

A szabad demokrata Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettesre bízná a BKV felügyeletét az MSZP fővárosi szervezete. A közlekedési társasággal összefüggő feladatokat eddig a szocialista Hagyó Miklós látta el, majd tegnap egyoldalú döntéssel a szintén MSZP-s Horváth Csabát bízta meg ezzel Demszky Gábor főpolgármester. Burány Sándor, a szocialisták fővárosi elnöke most azt mondta: elegük van abból, hogy a szabad demokraták beleszólást kérnek a döntésekbe, de a politikai felelősséget már nem vállalják.

Hangsúlyozta: a BKV helyzetét csak úgy lehet rendezni, ha megszüntetik a cég kettős irányítását. Burány Sándor hozzátette: holnap délelőtt folytatódik a koalíciós egyeztetés.

Korábban ideiglenesen lemondott a főpolgármestertől kapott minden hatásköréről Hagyó Miklós és Horváth Csaba; később Demszky Gábor közölte: továbbra is a helyettesének tekinti a két szocialista politikust, mert lépésük jogilag nem megalapozott.

Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője azt mondta: Hagyó Miklós és Horváth Csaba döntése a közvéleménynek szóló kommunikációs színjáték. Hozzátette: ha a két politikus nem látja el feladatait, akkor nem is jár nekik fizetés.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×