Infostart.hu
eur:
364.65
usd:
315.94
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Sió László: Az iskolai napközi megszüntetésére készül a kormány

Az önkormányzatoktól tervezett 120 milliárd forintos költségvetési elvonás leginkább az oktatási intézményeket sújtja majd, hiszen ezek jelentenek a legnagyobb kiadást a helyhatóságok számára - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sió László, a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője. Hozzátette: az oktatási törvény módosításával mintegy 40 milliárdot takarítana meg a kormány.

Az oktatásból kivont 20-25 milliárd forint is iskola- és óvodabezárásokhoz, valamint intézmény-összevonásokhoz vezetett - mondta a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője, aki szerint intézmények összevonásával már nem lehet spórolni az oktatásban. Hozzátette: az összevonható iskolák már elveszítették önállóságukat.

A jövőben csak azon lehet megtakarítani, ha csökken az iskolában töltött, finanszírozott idő, azaz megszűnnek a délutáni foglalkozások, a sportolási lehetőség, a napközi. A politikus szerint a kormány éppen erre készül, az oktatási törvény módosításával.

Sió László szerint ez azonban azzal a veszéllyel jár, hogy tovább nő a különbség a gazdag és a szegény családok gyerekei között, hiszen lesznek, akik ki tudják majd fizetni gyermeküknek a délutáni foglalkozásokat, míg mások lemaradnak ezekről.

Hangsúlyozta: bár a kormány azt állítja, hogy az önkormányzatoktól elvonandó 40 milliárd forintos tétel nem hozza hátrányos helyzetbe az oktatást, ez azonban nehezen hihető, mivel a helyhatóságok számára a legnagyobb kiadást az oktatási intézmények fenntartása jelenti.

A forráshiány miatt várhatóan arra sem lehet számítani, hogy felgyorsul az iskolafelújítási program, ehhez ugyanis az önkormányzatoknak saját forrásra lenne szükségük, de erre nincs keretük. Ráadásul nemcsak az iskolák felújítását kell elvégezniük az önkormányzatoknak, hanem várhatóan a bölcsődei férőhelyeket is bővíteniük kell.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×