Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
314.62
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Az MSZP nem támogatja a BKV vezető testületeinek visszahívását

Nem értenek egyet a BKV igazgatósági és felügyelőbizottsági (fb) tagjainak visszahívásával a fővárosi szocialisták, de azt támogatják, hogy a jövőben Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes egyedül lássa el a BKV felügyeletét a szocialista Hagyó Miklós helyett - nyilatkozta Steiner Pál (MSZP) kedden az MTI-nek.

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője elmondta, hogy gyakorlatilag érdemi előrelépés nélkül zárult a BKV végkielégítési ügye kapcsán megtartott MSZP-SZDSZ koalíciós egyeztetés. Kifejtette, hogy az igazgatóság és az fb tagjainak visszahívását azért utasítják el, mivel ismereteik szerint egyik testület sem tárgyalt még soha a vezetők munkaszerződéséről, illetve még egyetlen vezérigazgató sem terjesztett ilyet elő. Nem látják helyesnek azt sem, hogy minden vizsgálat nélkül mondják ki ez ügyben az igazgatóság és az fb felelősségét, miközben nem vizsgálják a cégvezetés, a menedzsment felelősségét.

Steiner Pál leszögezte: abban egyetértettek a koalíciós egyeztetésben, hogy augusztus 31-éig le kell zárni az ez ügyben zajló vizsgálatokat, megnyugtató belső szabályozást kell kialakítani, és szükség esetén érvényesíteni kell a személyi felelősséget. Addig azonban semmilyen személyi változás ne történjen - jegyezte meg.

A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy a főpolgármester saját hatáskörében, a koalíciós szerződés módosítása nélkül is intézkedhet arról, hogy a BKV-val összefüggő minden városvezetői feladat Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettestől Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyetteshez kerüljön át.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×