Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
314.58
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Baltákkal fenyegetőzve állították meg az autóst a Nyírségben

Tucatnyi felfegyverzett helybéli tartóztatott fel egy terepjárót vasárnap hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson; a csoport tagjai baltákkal és gereblyével fenyegették meg az autó utasait - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A sötétzöld terepjáró sofőrje éppen egy lakodalomból szállította volna haza rokonait, amikor a település egyik kereszteződésében három gépkocsival elállták az útját - mondta Fülöp Gergely. A százados közlése szerint a járműben utazók először nem mertek kiszállni, de a baltával, gereblyével és más eszközökkel felfegyverzett tucatnyi férfi fenyegetésének végül engedelmeskedtek és a terepjáró csomagtartóját is felnyitották.

A rémült utasokat végül elengedték, miután az egyik helybéli megismerte a sofőrt - tette hozzá.

Az ügyben a rendőrség kényszerítés bűntette miatt indított eljárást; két gyanúsítottat már kihallgattak, társaik azonosítása még tart. Az egyik gyanúsított a rendőröknek elmondta, hogy ők nem tagjai a polgárőrségnek, hanem "önkéntes szolgálatot" láttak el - fűzte hozzá a szóvivő.

Fülöp Gergely azt is közölte: az előállításokat követően harminc-negyven ember csoportosult a nyírlugosi rendőrőrs épülete előtt, sérelmezve az intézkedést, de végül rendbontás nélkül távoztak.

Sofőrök igazoltatására és az autó átvizsgálására csak a hatóságnak van joga, ezért a rendőrség határozottan fellép azok ellen, akik törvénytelenül, mások jogainak korlátozásával végeznek "önkéntes járőrözést", akadályozzák mások szabad mozgását.

Szabolcsban nem ez volt az első ilyen eset: a múlt héten Gávavencsellőn állítottak meg helyi lakosok egy vadászokat szállító terepjárót, a benne ülők személyazonosságát, illetve úti célját firtatva. Az autóban utazó egyik férfi és a járőrözők egyik tagja felismerték egymást, így a vadászokat továbbengedték, személyi sérülés, vagy anyagi kár ott nem keletkezett.

Az eset után a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleményt adott ki, amelyben felhívta "a romagyilkosságok miatt a településeken járőröző önkéntesek figyelmét, hogy semmiképpen se kezdjenek önálló intézkedésbe, ha általuk gyanúsnak ítélt gépkocsit látnak".

A Szabolcs megyei Kislétán augusztus 3-ra virradóra támadtak meg egy roma családot. Egy 45 éves nő a sörétes fegyverből leadott lövésektől a helyszínen életét vesztette, 13 éves lánya súlyos sérülésekkel került kórházba. Korábban, áprilisban, a szabolcsi Tiszalökön is orvtámadás ért egy munkába induló 54 éves roma férfit, ő is belehalt a rá leadott lövésekbe. A Pest megyei Tatárszentgyörgyön egy roma férfit és kisfiát, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécsen egy középkorú testvérpárt gyilkoltak meg hasonló körülmények között.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn és kedden kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a sűrű hetet, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Sorsdöntő napok előtt állnak a befektetéseid, egy dologra várnak a piacok

Sorsdöntő napok előtt állnak a befektetéseid, egy dologra várnak a piacok

Az előző héten az amerikai–iráni békeremények és a vártnál jóval gyengébb amerikai munkaerőpiaci jelentés – júliusban 23 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma a várt 80 ezres növekedés helyett – adtak erős lendületet a globális részvénypiacoknak, az S&P 500 új történelmi csúcsra emelkedett. A szeptemberi Fed-kamatemelés esélye jelentősen mérséklődött, a dollár gyengült, miközben az európai és a magyar tőzsdék is emelkedéssel zárták a hetet. Az előttünk álló héten a szerdai amerikai júliusi inflációs adat lehet a legfontosabb piaci esemény, amely a Fed következő lépése szempontjából perdöntő lehet. Emellett érkezik az eurózóna második negyedéves GDP-adata, az amerikai kiskereskedelmi forgalom, valamint több magyar makroadat is, így a hét végére összeállhat a kép a munkaerőpiacról, az inflációról és a fogyasztásról egyaránt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×