Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Medián: a cigánykérdés a politikai térképre helyezte a Jobbikot

A Jobbik erősödését hozta a romló, cigányellenességgel is súlyosbított közhangulat, míg a Fidesz és az MSZP erőviszonya nem sokat változott - állapította meg a Medián közvélemény-kutató HVG-nek készített februári felmérése.

Míg az elmúlt csaknem két év Medián-felméréseiben egyszer sem fordult elő, hogy a teljes népesség egy százalékánál többen szavaztak volna a Jobbikra, addig februárban már a megkérdezettek két százaléka a szervezetet választotta, ráadásul ők minden más párt szimpatizánsainál magasabb, 83 százalékos arányban mondták azt, hogy biztosan részt vennének egy most vasárnapi választáson. A biztos szavazók körében pedig a januári egy százalékról négy százalékra nőtt a Jobbik támogatottsága - írta a hetilap.

A HVG értékelése szerint a radikális jobboldali párt megerősödése aligha független attól, hogy a kutatást megelőző napokban a romák által elkövetett bűncselekményekkel volt tele a sajtó. A jelek szerint ezek a fejlemények már nem nagyon növelték a lakosság cigányellenességét, hiszen az eddig is meglehetősen erőteljes volt, új jelenség viszont, hogy a romákkal kapcsolatos véleményalkotás kezd részévé válni a szavazók politikai identitásának is.

A hetilap a Medián elemzéséből azt a következetést vonta le, hogy a Jobbik a cigánykérdés napirendre tűzésével kerülhetett fel a politikai térképre, az SZDSZ támogatottsága pedig ennek ellenreakciójaként növekedhetett 5 százalékra, a biztos választók körében pedig 4 százalékra.

A nagyok erőviszonya nem változott

Rámutatnak egy másik változásra is: 2007 decembere óta 11 százalékról 19 százalékra nőtt a Magyar Gárdával rokonszenvezők aránya, miközben 15 százalékról 21 százalékra emelkedett azoké, akikben félelmet kelt a szervezet.

A Medián kutatása szerint a Fidesz és az MSZP erőviszonya nem sokat változott. Akárcsak az előző hónapban, februárban is a teljes népesség 42 százaléka szavazott volna a Fideszre és 19 százalék az MSZP-re. Változás ugyanakkor, hogy a Fidesz-táborban jelentősen nőtt a magukat biztos választónak mondók aránya, így a biztos szavazók körében 55 százalékra emelkedett legnagyobb ellenzéki párt előnye, a szocialisták 22 százalékához képest.

A politikusok népszerűségi listáján változás, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter népszerűsége négy százalékot romlott. A HVG úgy véli, hogy Draskovics Tibor megítélése alighanem a cigány bűnözésről nyilatkozó miskolci rendőrkapitány nagy ellentmondást kiváltó, majd visszacsinált menesztésével függ össze.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Kína fordulatába beleremegett a világ, feje tetejére állt az energetikai beruházások piaca

Kína fordulatába beleremegett a világ, feje tetejére állt az energetikai beruházások piaca

Nagyot esett a globális tisztaenergia-beruházások értéke 2026 első felében. A csökkenés zöme Kína piaci alapú megújuló árazására történő átállásához köthető, ahogy a tisztaenergia-beruházásokon belül az e technológiák gyártásába irányuló beruházások tartósan csökkenő tendenciája is nagyrészt az ázsiai ország változó energiapolitikájának, illetve az általa korábban kiépített napelemgyártó túlkapacitásnak az utóhatása. A globális tisztaenergia-beruházásokat így is vezető Kína mögött Európa jócskán megelőzi az Egyesült Államokat, de ezen belül a gyártókapacitásokat növelő és ipari beruházások területén csak a harmadik volt az Egyesült Államok után az idei második negyedévében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×