Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

A gáz ára nem emelkedik április 1-jén

Április elsejétől nem emelkedik a földgáz fogyasztói ára Magyarországon - jelentette be a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter. Molnár Csaba hozzátette: a gyenge forint egy kisebb emelést is indokolt volna, ám az olaj világpiaci árának nyár végi nagy esése hamarosan megjelenik a hazai gázárakban is, ezért döntöttek a szinten tartás mellett.

A piac is szinten tartást várt, és a Magyar Energiahivatal is azt javasolta a kormánynak, hogy április elsejétől ne változzon a földgáz fogyasztói ára.

A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter azt mondta: az energiahivatal javaslata ellenében a forint utóbbi időben zajló gyengülése indokolttá tett volna egy kisebb mértékű emelést is, de a kormányzati álláspont az, hogy a forint erősödni fog, és a olaj árának 9 havi követése a gázárakban nyárra érvényesül majd.

Molnár Csaba délelőtt egy konferencián éppen a gázfüggőség csökkentéséről tartott előadást. Azt mondta: Magyarország leginkább a Nabucco-projekt megvalósításában érdekelt, mert az nemcsak alternatív útvonalat, hanem alternatív forrást is jelent, azaz ez csökkenti leginkább az orosz gázfüggőséget.

A miniszter elmondta: az ellátásbiztonság növelése érdekében az idén januárban, a gázkrízis idején már kiválóan vizsgázott gáztárolók kapacitását kívánja növelni, és azt a mennyiséget is, amelyet egy nap ki lehet venni ezekből a tárolókból.

Molnár Csaba további feladatként jelölte meg az energiatakarékosság növelését és a megújuló energiaforrások kihasználását. Az energiahatékonyság esetében a miniszter azt mondta: nem jó, ha Magyarországon négy minisztérium koordinál négy-öt takarékossági és energiahatékonysági programot, ezt egy kézbe kellene venni, erre javaslatot is tett a tárca, és heteken belül döntés születik róla.

A megújuló energiaforrások tekintetében Molnár Csaba kiemelte a biomassza erőművek építését és a geotermális energia szélesebb körű felhasználását. A miniszter szerint Magyarországon ebben van igazán potenciál, és ezek fejlesztésére 2013-ig mintegy 100 milliárd forint áll rendelkezésre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×