Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Két különböző késsel szúrták meg Marian Cozmát?

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség azt a férfit, akit szerdán állítottak elő a Cozma-üggyel összefüggésben. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen szerepe volt a bűncselekmény elkövetésében.

A Cozma-gyilkosság ötödik gyanúsítottja egy 47 éves zalaegerszegi férfi, akit a rendőrség azt követően fogott el, hogy elemezték a szórakozóhely belső kameráinak felvételeit és a tanúvallomásokat.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a férfit a zalai kollégák állítottak elő, majd Veszprémbe szállították, ahol a nyomozók kihallgatták, majd meggyanúsították. Váradi Piroska arról nem nyilatkozott, hogy pontosan mit követett el a férfi, milyen szerepe volt az emberölésben vagy a dulakodásban.

A Magyar Nemzet információi szerint a férfit a helyszínen elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. A stop.hu információi szerint a román válogatott és a Veszprém kézilabdásának, Marian Cozmának a halálát nem egyetlen késszúrás okozta, hanem két különböző késsel szúrták meg. Azt azonban nem tudni, hogy kik voltak az elkövetők.

Korábban a nyomozók azt mondták, hogy az osztrák hatóságok által elfogott Raffael Sándor volt az, aki szíven szúrta a sportolót.

A Cozma-ügy ötödik gyanúsítottja egyébként nem ismeretlen a hatóságok előtt, korábban ugyanis volt már büntetve, a Zalai Hírlap információi szerint csalásért és kerítésért, és jelenleg életveszélyt okozó testi sértés miatt folyik ellene eljárás.

Lesznek még gyanúsítottak?

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy lesznek-e további gyanúsítottjai a veszprémi kézilabdások ellen elkövetett támadásnak. Korábban a nyomozók azt mondták: az öt személy letartóztatásával teljessé vált a kör.

A magyar nyomozók pénteken, a határon veszik át az osztrák hatóságoktól azt a két férfit, akit szintén összefüggésbe hoztak a gyilkosság elkövetésével. A két gyanúsítottat február 9-én fogták el az osztrák rendőrök, azóta őrizetben voltak.

A Népszabadság értesülése szerint a Cozma-ügy kapcsán fegyelmit kapott a Veszprém megyei rendőr-főkapitány. Bolcsik Zoltán ugyanis félretájékoztatta az országos rendőr-főkapitányt. Ezért mondta azt Bencze József, hogy nem találták az ügyeletes bírót, s emiatt adták ki órákkal később az elfogatóparancsot a Cozma-ügy gyanúsítottjaival szemben.

Mindezt a veszprémi városi bíróság elnöke cáfolta. Ezt követően egy rendőrségi belső vizsgálat derítette ki, hogy a rendőrség egyik munkatársa tájékoztatta félre az országos rendőr-főkapitányt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×