Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Sólyom fogadja Gyurcsányt

Sólyom László köztársasági elnök pénteken fogadja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a Sándor-palotában - tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Az államfő és a kormányfő utoljára január 26-án találkozott, amikor a globális pénzügyi és gazdasági válság magyarországi hatásairól, valamint az ezek kezelését célzó kormányzati cselekvés irányairól tájékoztatta Sólyom László köztársasági elnököt a miniszterelnök.

Sólyom László ezen a héten szerdán fogadta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét is a Sándor-palotában. A találkozót az államfő kezdeményezte.

A több mint egyórás megbeszélés után a pártelnök többek között arról beszélt: az államfőnek elmondta, hogy megfogalmazásaikban a liberális demokrácia értékeit és emberi méltóságot tiszteletben fogják tartani, ugyanakkor "világossá kell tenni, hogy a közbiztonság esetében a cigány származású bűnelkövetők, súlyos bűncselekményeket elkövetők aránya jelentős mértékben, napról napra fokozódó mértékben, érzékelhető mértékben növekszik".

A Fidesz elnöke hangsúlyozta azt is, csak céltudatos, energikus és cselekvőképes kormánnyal lehet a közbiztonságot és a gazdaságot is helyreállítani, a mostani kormányzó párt azonban nem érti a válság lényegét, képtelen a válság kezelésére alkalmas programot kidolgozni, ezért kudarcot kudarcra halmoz.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza – jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton. A kormányfő arról is beszélt, hogy a vállalásuknál is szigorúbb vagyonadó jöhet és elmondta, hogy csökkenni fognak az orvosi várólisták.

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×