Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Mádl: "Ez a kormány nem tudja kezelni a válságot"

Mádl Ferenc volt köztársasági elnök szerint csak egy új választás és egy új kormány vezetheti ki Magyarországot a jelenlegi helyzetből. A korábbi államfő az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: a jelenlegi adminisztráció nemcsak politikai és gazdasági, hanem kulturális téren is rossz irányba kormányzott.

A nemzetközi pénzügyi válság csak egyik eleme a válságtüneteknek, emellett a magyar gazdaság válságjelenségei is felerősödtek - mondta az InfoRádiónak adott interjúban Mádl Ferenc. A volt államfő szerint a jelenlegi adminisztráció második mandátuma során minden területen, így politikai, gazdasági és kulturális téren is romlott a helyzet az országban.

A jelenlegi kormány nem tudja kezelni a válságot - emelte ki a korábbi köztársasági elnök. Mádl Ferenc úgy vélekedett, a csúcstalálkozók megszervezése sem volt alkalmas arra, hogy a társadalmat nagyobb együttműködésre késztesse a válság feloldása érdekében.

Nem látni még fényt az alagút végén - hangsúlyozta az egykori államfő. Mádl Ferenc kiemelte: nincs más lehetőség, új korszaknak kell következnie a politikában és a gazdaságban.

A volt köztársasági elnök szerint egy új választások után vagy legkésőbb 2010-ben egy új kormány nagyobb támogatottsággal talán képes lesz a megfelelő irányba vezetni az országot.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×