Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Elfogták a Bartók Béla úti bankrablás tettesét

Elfogta a rendőrség azt a 44 éves férfit, aki még hétfőn kirabolt egy XI. kerületi, Bartók Béla úti bankot - jelentette be Nyerges Béla őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság rablási osztályának vezetője.

Az őrnagy elmondta: a férfihoz a tanúkihallgatások, adatgyűjtések és állampolgári bejelentések vezettek el. A 44 éves férfit csütörtökön reggel fogták el budapesti, II. kerületi lakóhelyén.

A lakásán talált bizonyítékok alapján a rendőrség egy tavaly októberi, II. kerületi postarablással is meggyanúsították.

A rendőrség kezdeményezi a férfi előzetes letartóztatásba helyezését és vizsgálja, lehetett-e köze több más, a fővárosban elkövetett fegyveres rabláshoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor beszélt az okokról és a megoldási lehetőségekről, valamint az új feladataikról és arról is, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×