Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Antall Józsefre emlékeztek az Európai Parlamentben

Antall József egyköri miniszterelnökre emlékeztek vezető magyar és európai politikusok Brüsszelben az Európai Parlament Antall Józsefről elnevezett épületszárnyában. Az Európai Néppárt konferenciájának résztvevői úgy vélték, Antall József elévülhetetlen érdemeket szerzett a kelet-európai rendszerváltozásokban.

Hans-Gert Pöttering, az EP elnöke beszédében emlékeztetett arra, hogy miniszterelnökségének évei alatt Antall előkészítette az ország csatlakozását a mai Európai Unióhoz. A néhai kormányfő céljait a szabadság kiirthatatlan vágya határozta meg - szögezte le, hozzátéve, már azokban az időkben is, amikor ebben korlátozni igyekeztek.

Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, az Antall-kormány korabeli minisztere beszédében úgy fogalmazott, hogy Antallt "megtalálta a történelem". A volt miniszterelnöknek az 1956-os forradalom idején és azt követően játszott szerepére is utalva kiemelte, hogy már 1990 előtt "eljött számára a szabadságért való cselekvés órája".

A magyar néppárti (Fidesz-KDNP-MDF) EP-delegáció és a Batthyány Lajos Alapítvány szervezésében rendezett tanácskozáson Szájer József, a delegáció vezetője Antall József legjelentősebb érdemei közé sorolta Magyarország Európához való visszatérését, az előző rendszer maradványainak lebontását (beleértve a Varsói Szerződés megszüntetésének kezdeményezését), valamint a Közép-Európa hasonló sorsú nemzeteit összekötő visegrádi együttműködés elindítását.

A külföldi meghívottak közül Wolfgang Schauble német belügyminiszter egyebek között azt hangsúlyozta, hogy Antall József példamutató politikát folytatott olyan ügyekben, amelyek Európa más részein vérontáshoz vezettek, mindenekelőtt a kisebbségi kérdésben. Döntő volt a néhai miniszterelnök fellépése abban, hogy az európai integráció régi sérelmeket is orvosolni tudjon - húzta alá.

Valéry Giscard d'Estaing volt francia köztársasági elnök Antall Józsefnek Európa újraegyesítésében elfoglalt helyét méltató levelet intézett a konferenciához, Jacques Santer, az Európai Bizottság volt elnöke pedig a magyar és az európai történelem kiemelkedő alakjának nevezte a néhai miniszterelnököt. Fontosnak tartotta a luxemburgi politikus Antall József kereszténységét is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor beszélt az okokról és a megoldási lehetőségekről, valamint az új feladataikról és arról is, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×