Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Bérstopot szorgalmaz az SZDSZ

A világválsággal összefüggésben és a gazdasági folyamatokat tanulmányozva az SZDSZ szerint az országnak bérstopra van szüksége a munkahelyek megőrzése és az értelmetlen pénzkiáramlás megelőzése érdekében - közölte Fodor Gábor pártelnök.

A liberális gazdasági kabinet ülésén elhangzottakat ismertetve a SZDSZ elnöke azt mondta, hogy a kormánynak felül kell vizsgálnia a közszféra 13. havi bérével kapcsolatos decemberi álláspontját.

Leszögezte, hogy a jelenlegi problémákra a költségvetés kiadási oldalának csökkentése a "gyógyír", nem pedig az adóemelés.

Fodor Gábor arról beszélt, hogy az SZDSZ múlt év végén azért szavazta meg a költségvetést, mert véleményük szerint az országnak szüksége volt a büdzsére, hogy elkerüljék a súlyos válságot.

A költségvetés megszületett, de a kormány szerint most alakítani és módosítani kell rajta, ezért az SZDSZ azt várja, a kabinet tegye világossá, miért állt elő ez a helyzet - jegyezte meg, kitérve arra, hogy a kormány felelőssége is a helyzet kialakulása, mert a múlt év utolsó napjaiban több mint 100 milliárd forintot költöttek el olyan módon, ahogy nem kellett volna.

A pártelnök közölte, a szabad demokratákat az vezérli, hogy a válság minél kevésbé sújtsa az embereket, ezért világossá tette, hogy az euró minél hamarabbi bevezetésére van szükség. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a legkésőbbi, 2012-es céldátumból ennek kapcsán nem szabad engedni.

Kóka János arról beszélt, hogy a költségvetés elkészülte után a kormány a parlament megkerülésével 80 milliárd forintot fordított a minisztériumok év végi többletigényeire, 120 milliárd forintot pedig a közszféra 13. havi bérkompenzációjára. A frakcióvezető szerint ennek az a tanulsága, ha a kormány felelőtlenül ad, akkor azt akár heteken belül kamatostól kell visszavennie.

Közölte: most két feladat áll előttük. Az egyik az, hogy a kormány olyan javaslatokat vigyen a parlament elé, amelyekkel megoldja az elsősorban önmaga által teremtett problémát, emellett pedig el kell indítani a hosszú távú reformelképzeléseket.

A politikus kifejtette, hogy a költségvetés stabilitásának biztosítására van szükség, ezért a szabad demokraták nem támogatják az adóemelést és a hiánycélok növelését, mert azok eltávolítanák az országot a stabilitástól, az eurózónától és nem segítenék a munkahelyek megőrzését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×