Infostart.hu
eur:
365.03
usd:
320.35
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Navracsics: Gyurcsány Ferenc a kormányzati politika csődjét ismerte be

A Fidesz szerint a január 29-ére összehívott rendkívüli parlamenti ülés a kormányzati csőd nyílt beismerése. A párt parlamenti frakcióvezetője azt mondta: már októberben látható volt, hogy milyen mély lesz a válság, a kormány viszont ezt nem érzékelte. A kormányszóvivő szerint a Fidesznek is összefogást kellene sürgetnie.

A Fidesz részt vesz a január 29-i rendkívüli parlamenti ülésen, de a párt parlamenti frakcióvezetője még nem tudja, hogy mivel készülnek, hiszen, mint mondta, nem kaptak még tájékoztatást arról, hogy milyen keretek között, milyen napirendet tárgyalhat majd az Országgyűlés.

Navracsics Tibor szerint azonban így a kormány semmit nem tud tenni a gazdasági válság megfékezése érdekében a következő két hétben. Hozzátette: a rendkívüli parlamenti ülésnap ennek a kormányzati-politikai csődnek, és a tehetetlen miniszterelnök csődjének a nyílt beismerése.

Gyurcsány Ferenc csütörtökön beszélt arról, hogy a krízis nyomán valószínűleg nem tarthatók a költségvetésben meghatározott célszámok, ezért a gazdaság visszaesésének a mértéke 1 helyett 3 százalék körüli lesz, 100-200 milliárd forint körüli a költségvetési nyomás, és valószínűleg hozzá kell nyúlni az áfarendszerhez is.

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: már októberben lehetett tudni, hogy milyen mély lesz a válság, a miniszterelnök viszont ugyanekkor, és még novemberben is azt mondta, hogy a nehezén már túl vagyunk. Navracsics Tibor szerint a csütörtöki nyilatkozattal a kormányfő beismerte a kabinet bukását.

Bár a kormányfő a fideszes politikus szavai szerint azt mondta, hogy teljesen váratlanul szembesült a pénzügyi válság új dimenzióival, és ezért kénytelen az eddigieknél radikálisabb lépéseket tenni, valójában nem ezért kénytelen, hanem azért, mert ez idáig a kormány nem tett semmit.

Hozzátette: egy legyengített, rossz gazdaságpolitikával, és tehetetlen kormánnyal rendelkező ország kénytelen a válsággal szembenézni. Navracsics Tibor hangsúlyozta: a kormány és a szocialisták megpróbálták áthazudni az elmúlt három hónapot, és kisebbnek feltüntetni a bajt.

A kormányszóvivő szerint miközben drámai erejű változások mennek végbe a világgazdaságban és az egyre súlyosbodó válság miatt mindenki újraszámolja a prognózisait, a Fidesz továbbra is csak a pártos csatározásokkal van elfoglalva. Budai Bernadett a közleményében azt írja, az Országgyűlés január 29-i rendkívüli ülése újabb alkalmat jelent az ellenzéki pártnak is, hogy őszintén mondja el: hogyan tud és akar segíteni az országnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyarország–Ukrajna 0-1, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

Magyarország–Ukrajna 0-1, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

Történetében először játszott tétmérkőzést Ukrajna ellen a magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában. Az első félidőben inkább mi voltunk fölényben, volt egy kapufánk is, majd nem sokkal a szünet előtt váratlanul kaptunk egyet. A második félidő magyar lehetőségekkel kezdődött, majd az ukránok is „feltámadtak”. A 92. percben egy ukránt kiállítottak, majd szinte tömegverekedés tört ki a pályán, Szoboszlai is sárgát kapott. Végül nem sikerült egyenlíteni. Következik a Georgiát a 99. percben lőtt góllal verő Észak-Írország.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×