Infostart.hu
eur:
351.82
usd:
303.83
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

A Parlamentben is feszültséget okozott a sztrájk

Kivonultak a teremből, majd visszatértek a szocialista képviselők az Országgyűlés költségvetési bizottságának rendkívüli ülésére, amelyet a fideszes Szijjártó Péter a sztrájkokkal kapcsolatban kialakult helyzet miatt kezdeményezett. A testület érdemi döntést nem hozott, mert a képviselők még a napirendben sem tudtak megegyezni.

Varga Mihály, az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottságának elnöke elsőként Kóka Jánosnak adott szót az ülésen, mert a szabad demokrata frakcióvezető a vasúti és a reptéri dolgozók munkabeszüntetésének ügye mellett arra is kíváncsi volt, hogy milyen alapon osztott szét a parlament a terven felül 200 milliárd forintot két múlt heti, a 13. havi bérkompenzációkat érintő intézkedéssel.

Arra is választ várt, hogy ha valóban volt összességében 200 milliárd forintos mozgástér, akkor ezt a kormány miért az állami kiadások növelésére, miért nem adócsökkentésre fordította.

Ekkor már több szocialista képviselő jelezte, hogy a bizottsági ülés elkezdéséhez előbb a testületnek el kell fogadnia napirendjét. A véleményeket figyelmen kívül hagyva Varga Mihály megadta a szót a bizottság összehívását kezdeményező fideszes Szijjártó Péternek, hogy indokolja kezdeményezését.

"Itt lenne az ideje, hogy a kormány feloldja azt a felháborító helyzetet, amely azért állt elő, mert a kormánynak kiszolgáltatott reptéri és vasúti dolgozókat szembeállították a nekik kiszolgáltatott utasokkal" - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Mindezek után pedig Varga Mihály felkérte a sztrájkoló szakszervezetek képviselőit, Gaskó Istvánt, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnökét és Kovács Zoltánt, a Repülőtéri Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnökét, hogy ismertessék álláspontjukat. Erre a szocialista képviselők többsége - a napirend elfogadásának továbbra is fennálló hiánya miatt - felhördült, majd kivonult az ülésről.

Ezt követően az MSZP-s Szabó Lajos, a bizottság alelnöke a folyosón az újságíróknak válaszolva elmondta, hogy a sztrájkokkal kapcsolatos napirendi pontban nincs illetékessége a bizottságnak, míg az SZDSZ állításának, hogy a kormány felhatalmazás nélkül költötte el a pénzt, semmilyen alapja nincs. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy a 13. havi bér kompenzációja 117 milliárd forint, és ez az összeg benne van a jövő évi büdzsé fejezetenkénti és általános tartalékában.

Nem sokkal később visszatértek a terembe az MSZP-s képviselők, ám folyamatosan hangoztatták, hogy ez nem is bizottsági ülés, csupán egy sajtótájékoztató. A két napirendi pontról szóló szavazás során végül a bizottság 14 igen, 14 nem és egy tartózkodó mellett egyik pontot sem szavazta meg, így érdemi döntés nem született.

Címlapról ajánljuk
Haladékot kapott Budapest – megszólalt Karácsony Gergely
exkluzív

Haladékot kapott Budapest – megszólalt Karácsony Gergely

A főpolgármester szerint konstruktív egyeztetés kezdődött a Pénzügyminisztériummal, aminek az lett az eredménye, hogy Budapest október 15-ig kapott haladékot a szolidaritási adó befizetésére. Karácsony Gergely az InfoRádióban elmondta: ez alatt az idő alatt olyan megoldást kell találni, ami a kormánynak és a fővárosnak is megfelelő, tartalmaz válságkezelő intézkedéseket és hosszú távú megoldásokat is.

Meglepetés a sok piros lap, ez lesz-e a „divat” a futball-vb-n?

A labdarúgó-világbajnokság első játéknapjának történései közül a nyitómeccs három piros lapja adta a legnagyobb beszédtémát. Aligha meglepő: ilyen még egyszer sem fordult elő egy vb első találkozóján.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×