Infostart.hu
eur:
352.28
usd:
304.34
bux:
134883.73
2026. június 12. péntek Villő

Debrecen megelőzte Budapestet

Az Európai Bizottság jóváhagyta az új debreceni villamosvonal építési tervét - írja a Népszabadság. Lapszemle.

Debrecené az első magyar nagyprojekt - írja szombati számában a Népszabadság. A lap értesülései szerint az Európai Bizottság jóváhagyta az új debreceni villamosvonal - az északnyugati lakóövezeteket a belvárossal összekötő - legújabb szakaszának építési tervét.

A debreceni villamos-projekt a szakemberek szerint egy sorozat kezdete csupán. A nagyprojektek jelentik a legnagyobb tételeket abból az 1800 milliárd forintnyi megrendelés-állományból, amely a hazai építőiparnak jut. Ezáltal a kormány tervei szerint a magyar munkahelyek megőrizhetőek, illetve újak teremthetők.

A nagyprojektek között szerepel még többek közötti a miskolci és szegedi villamosfejlesztés, a budapesti 1-es és 3-as villamos korszerűsítése, az M43-as Makó és Szeged közötti szakaszának programja, valamint több vasútfejlesztési, és környezetvédelmi terv is.

A Magyar Nemzet szombati számában arról olvashatunk, hogy a miniszterek is érintettek a gyanús földügyben. A lap birtokába jutott dokumentumok alapján azt feltételezi, hogy Gráf József agrárminiszter és Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter is érintett abban a pákozdi állami földértékesítési ügyben, amelyben a Fejér Megyei Főügyészség még november közepén vádat emelt Benedek Fülöp, a Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgató-helyettese ellen.

Az ügy még 2006-ban kezdődött, amikor egy befektető meg akart vásárolni egy, az akkor még Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő lőtérként nyilvántartott 201 hektárnyi természetvédelmi területet. A földterület eladhatóvá tételéhez a lap szerint elengedhetetlen volt Gráf József agrárminiszter, és az akkori honvédelmi miniszter, Juhász Ferenc együttműködése.

A lap felkereste Budai Gyulát, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének igazgatóját, aki szerint a több mint 201 hektáros ingatlan esetében a földvásárló érdekében soron kívüli eljárás zajlott.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pósfai Gábor belügyminiszter elmondta a kormány sporttal kapcsolatos terveit
exkluzív

Pósfai Gábor belügyminiszter elmondta a kormány sporttal kapcsolatos terveit

A sport nagyon fontos az új magyar kormánynak is. Ami hangsúlyosabb lesz az eddigieknél, az a szabadidősport, de továbbra is az a cél, hogy Magyarország világversenyeket rendezzen és hogy támogassák élsportolóinkat – erről beszélt az InfoRádióban az Európai Olimpiai Bizottság budapesti közgyűlésének szünetében Pósfai Gábor, a sportot is felügyelő belügyminiszter.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Kiéheztetik a kulcsrégiót az ukránok, egyre több gondot okoznak a filléres fegyverek a NATO-nak - Háborús híreink pénteken

Kiéheztetik a kulcsrégiót az ukránok, egyre több gondot okoznak a filléres fegyverek a NATO-nak - Háborús híreink pénteken

Az ukrán drónerők folyamatosan támadják a 2014-ben megszállt Krím-félszigetre vezető hidakat, vezetékeket, illetve hajókat, lényegében blokád alá vonva a területet. A pilóta nélküli járművek emellett az orosz energetikai infrastruktúrát is folyamatosan támadják, de éppen ez okozhat feszültséget a NATO-val: a Baltikumban és Romániában is egyre gyakrabban panaszkodnak a területükre belépő ukrán drónokra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×