Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
320.57
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Több pénz jut sportra 2009-ben

Jövőre tovább nő a sportköltségvetés, noha a terület idén a pekingi olimpia miatt eleve kiemelt állami támogatásban részesült. Minderről Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter és Sárközy Tamás, a Nemzeti Sporttanács elnöke beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón.

Bár a pénzügyi világválság kirobbanása utáni helyzetben a juttatások nyolc-tíz százalékos csökkenésére volt kilátás, az idei 13,7 milliárd forintos sportbüdzsé 2009-ben végül is 15,2 milliárdra emelkedik, amelyhez járul még a települési sportfeladatok ellátására szánt bő ötmilliárd forint - mondta Gyenesei István, sportért felelős önkormányzati miniszter.

Ezen belül elsősorban az utánpótlás-nevelésre szeretnénk több pénzt fordítani, biztosítani. Az utánpótlás sportra körül-belül 30-35 százalékkal több jut a következő évben, mint idén.

Sárközy Tamás, a Nemzeti Sporttanács elnöke úgy vélte: nem az élsport elleni döntés, hogy jövőre többet szánnak az utánpótlás-nevelésre. A mai utánpótlás-sportolókból lehetnek húszas, harmincas éveikben az olimpiai bajnok. Az, hogy Pekingben ilyen eredmény született, annak tulajdonítható, hogy az 1990 előtti utánpótlás tartalékai kimerültek - magyarázta.

Külön keret

Gyenesei István önkormányzati miniszter ennek kapcsán közölte, hogy az olimpiai felkészülés szakmai támogatása 1,5 milliárdról 900 millió forintra csökken, ugyanakkor a minisztérium külön keretet alakított ki a téli és az ifjúsági olimpia, a nem ötkarikás sportágak, és a kiemelt hazai sportrendezvények támogatására.

Így például a 2010-es úszó Európa-bajnokság előkészületeire 100 millió, edzőtáborok működtetésére 3,6 milliárd, a Komjádi uszoda felújítására pedig 800 millió forint jut.

A jégkorongozók a 170 milliós utánpótlás-támogatáson túl még 230 millió forintot kapnak, míg a vízilabdázók a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem 60, hanem 150 millióból gazdálkodhatnak, ami csak 10 millióval kevesebb az eddiginél. A pólósok ráadásul különböző alapítványokon keresztül további 91 millió forinttal számolhatnak - tette hozzá a miniszter.

Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×