Infostart.hu
eur:
352.28
usd:
304.34
bux:
134883.73
2026. június 12. péntek Villő

Nagyratörő BKV-terv: ezer új busz 2009-ben

Egy éven belül ezer új buszt állíthat forgalomba a BKV, ha sikerül megteremteni az ehhez szükséges feltételeket - mondta el a közlekedési vállalat vezérigazgatója.

Kocsis István az InfoRádió Aréna című műsorában kijelentette: az elfogadható 6-8 helyett jelenleg 15 év a járművek átlagéletkora. Hangsúlyozta: válság idején nehéz előre tervezni, de egy év elég lenne a buszpark megújításához.

Hozzátette: a tervek megvalósításához hosszú távú finanszírozási jogszabály elfogadására is szükség lenne. Szólt arról is, hogy a BKV jövő évi üzleti tervében nullszaldó szerepel.

A vezérigazgató hangsúlyozta: ehhez mindenképpen szükség van állami támogatásra is, mert a vállalat költségvetésének mintegy fele bérkiadás, a többi - mintegy 20 milliárd forint kivételével - működési költség, amit kizárólag menetdíjbevételből nem lehet finanszírozni.

Kocsis István szólt az elővárosi közlekedési vállalat megalakításáról is, amelybe - mint mondta - az állam valószínűleg egy cégén keresztül 30 milliárd forinttal, míg a közlekedési vállalat a HÉV vagyonelemeivel szállna be. Hozzátette: a holding megalakítása 4-5 milliárd forint megtakarítást eredményezne.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pósfai Gábor belügyminiszter elmondta a kormány sporttal kapcsolatos terveit
exkluzív

Pósfai Gábor belügyminiszter elmondta a kormány sporttal kapcsolatos terveit

A sport nagyon fontos az új magyar kormánynak is. Ami hangsúlyosabb lesz az eddigieknél, az a szabadidősport, de továbbra is az a cél, hogy Magyarország világversenyeket rendezzen és hogy támogassák élsportolóinkat – erről beszélt az InfoRádióban az Európai Olimpiai Bizottság budapesti közgyűlésének szünetében Pósfai Gábor, a sportot is felügyelő belügyminiszter.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Kiéheztetik a kulcsrégiót az ukránok, egyre több gondot okoznak a filléres fegyverek a NATO-nak - Háborús híreink pénteken

Kiéheztetik a kulcsrégiót az ukránok, egyre több gondot okoznak a filléres fegyverek a NATO-nak - Háborús híreink pénteken

Az ukrán drónerők folyamatosan támadják a 2014-ben megszállt Krím-félszigetre vezető hidakat, vezetékeket, illetve hajókat, lényegében blokád alá vonva a területet. A pilóta nélküli járművek emellett az orosz energetikai infrastruktúrát is folyamatosan támadják, de éppen ez okozhat feszültséget a NATO-val: a Baltikumban és Romániában is egyre gyakrabban panaszkodnak a területükre belépő ukrán drónokra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×