Infostart.hu
eur:
352.35
usd:
304.45
bux:
134925.39
2026. június 12. péntek Villő

Házaspár kapta a Polgári Magyarországért Díjat

A magyar társadalommal foglalkozó kutatásaikért Kopp Mária orvos-pszichológus és férje, Skrabski Árpád informatikus-szociológus kapta idén a Polgári Magyarországért Díjat.

A két szakember kutatásai alapján egészségügyi rizikófaktort jelent az értékvesztés, a jövőkép hiánya és az ellenségesség, valamint szoros összefüggés van a vallásosság és a lelki-testi egészség között.

A Fidesz pártalapítványának elismerését Mádl Dalma, a volt köztársasági elnök, Mádl Ferenc felesége adta át, aki 2005-ben elsőként kapta meg az elismerést.

Címlapról ajánljuk
Pósfai Gábor belügyminiszter elmondta a kormány sporttal kapcsolatos terveit
exkluzív

Pósfai Gábor belügyminiszter elmondta a kormány sporttal kapcsolatos terveit

A sport nagyon fontos az új magyar kormánynak is. Ami hangsúlyosabb lesz az eddigieknél, az a szabadidősport, de továbbra is az a cél, hogy Magyarország világversenyeket rendezzen és hogy támogassák élsportolóinkat – erről beszélt az InfoRádióban az Európai Olimpiai Bizottság budapesti közgyűlésének szünetében Pósfai Gábor, a sportot is felügyelő belügyminiszter.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Történelmi nap a piacokon: tőzsdére lép a SpaceX!

Történelmi nap a piacokon: tőzsdére lép a SpaceX!

Ma indul a kereskedés a SpaceX részvényeivel a Nasdaqon, miután a cég végrehajtotta minden idők legnagyobb részvénykibocsátását. Az IPO körül hónapok óta hatalmas a felhajtás, sokan akarnak egy szeletet Elon Musk legértékesebbnek tartott vállalatából, míg mások pont azt kérdőjelezik meg, hogy érthet-e ennyit az űripart, műholdas hálózatot, és AI-t is magába foglaló cégcsoport. A sok szempontból szokatlan IPO-procedúra lezárult, ma pedig már a piac mond ítéletet, hiszen a kereskedés órákon belül elindul. Élőben közvetjük az eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×