Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
320.57
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Forsense: Egyre többen érzik a válság hatását

A társadalom egyre nagyobb része érzi úgy, hogy a gazdasági válság hatása már beleszól a saját anyagi helyzetébe is - derül ki a Forsense legújabb felméréséből. A közvélemény-kutató intézet december 2. és 12. között ezer embert kérdezett meg a témában. Az ellenzékiek pesszimistábbak, és egyre többen gondolják úgy, a válság akár évekig is elhúzódhat.

Egyre többen tudnak róla, és egyre többen érzik magukat érintettnek a válságban - mondta az InfoRádiónak Tóth Zsolt, a Forsense Piackutató és Stratégiai Tanácsadó Intézet igazgatója a cég legfrissebb közvélemény-kutatása kapcsán.

Az összes válaszoló 75 százaléka érdeklődik a válság iránt, negyedüket kiemelten érdekli a dolog, ők általában fővárosi, diplomás, 35-54 éves emberek, akik magasabb státusúak. Az ellenzéki szavazók bevallásuk szerint jobban érzékelik a válság hatását, mint a kormánypártiak, és ők a pesszimistábbak is.

Tovább nőtt azok aránya, akik azzal számolnak, hogy a következő hónapokban személyes életükre is hatással lesz a válság. A közvetlen, jelentős hatással számolók aránya ugyanis októberben még csak 15 százalék, novemberben 25 százalék volt, decemberben pedig már 2 százalékra emelkedett.

Egyre többen gondolják, hogy a válság akár több évre is elhúzódhat. Ez a szám októberben 50 százalék körül volt, novemberben a válaszolók kétharmada, most pedig szinte mindenki. Általában mindenki pesszimista, a saját sorsukat tekintve viszont kicsit optimistábbak az emberek, mint az ország sorsával kapcsolatban.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×