Infostart.hu
eur:
366.22
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Idén már aligha lesz elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak

Minden bizonnyal nem lesz az idei évben elnöke a Legfelsőbb Bíróságnak - írja mai számában a Népszabadság. A lap szerint a szocialisták nem szavazzák meg Havasiné Orbán Máriát.

Ha Sólyom László köztársasági elnök hivatalosan is megerősítené, hogy előző jelöltjét, Havasiné Orbán Máriát jelöli főbírónak, a parlament már jövő héten szavazhatna. A köztársasági elnök - a lap értesülései szerint - megfelelő időt kíván biztosítani a frakciónak, hogy mérlegelhessék a javaslatát.

A Magyar Nemzet címlapján arról számol be, hogy roma kisebbségi politikusok és civil szervezetek vezetői az Országos Cigány Önkormányzat elnökének lemondását követelik azután, hogy hétfőn a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség - helyt adva a nyomozó hatóság javaslatának - vádat emelt Kolompár Orbán ellen. Kertész Lóránt, az Országos Cigány Önkormányzat alelnöke a lapnak elmondta: az elnöknek haladéktalanul le kell mondania, és az ügyek vitelét az ügyvezetőre bíznia.

December 31-én lejár az a határidő, ameddig Magyarország felmentést kapott az Európai Uniótól, hogy alkalmassá tegye a főutakat a 11,5 tonna tengelyterhelés elviselésére - írja mai számában a Világgazdaság. A lap szerint előre látható, hogy 2009-től tovább romlanak majd az utak Magyarországon. Az összesen 7414 kilométernyi útnak csupán mintegy tizedét sikerült az előírásoknak megfelelően feljavítani. A lap szerint 2013-ig legfeljebb az utak 35 százaléka lesz alkalmas a 11,5 tonnás terhelésre.

A Napi Gazdaság az energiatakarékos villanykörtékről ír. Az Európai Unió szakminiszterei egyhangúlag elfogadták az Európai bizottság javaslatát, így 2012-től csak energiatakarékos izzókat lehet majd értékesíteni a tagállamokban. Az Európai Unió felmérése szerint mintegy 3000 munkahelyet fenyeget ez a döntés.

A penzcentrum.hu szerint népszerűségnek örvend az egész kelet-európai blokkban egyedülálló, szabad felhasználású munkanélküliség-biztosítás. A portálnak Rácz István a biztositas.hu ügyvezetője beszélt a feltételekről: minden 22 és 55 éves kor közötti, magyarországi lakhellyel rendelkező, jelenlegi munkáltatójánál egy éve folyamatos, 30 órás alkalmazásban álló köthet ilyen biztosítást. Az eddigi tapasztalatokról Rácz István elmondta, a termék májusi indulása óta mintegy 8000 szerződést kötöttek - méghozzá úgy, hogy a szolgáltatást nem is reklámozták.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×