Infostart.hu
eur:
365.99
usd:
321.81
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Domokos László: Kevesebbet keresnek a képviselők, mint 2006-ban

Sok a 8 százalék különbözet a magyar és a nyugati országok alapkamata között a Fidesz szerint - mondta Domokos László, aki szerint elhibázott volt a korábbi emelési politika. A parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke a konszenzus kényszerével és a nehéz gazdasági helyzettel magyarázza, hogy pártja megszavazta az országgyűlési képviselők költségtérítéséről szóló jogszabályt, amely szerint a politikusoknak csak 15 százalékos adót kell fizetniük a jövedelmük után, a költségtérítésként kapott összeg felhasználásáról pedig továbbra sem kell elszámolniuk.

Ilyen nehéz gazdasági helyzetben együtt kellett működni a többi párttal - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Domokos László, a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke azzal kapcsolatban, hogy pártja megszavazta az országgyűlési képviselők költségtérítéséről szóló jogszabályt. Eszerint a politikusoknak csak 15 százalékos adót kell fizetniük a jövedelmük után, a költségtérítésként kapott összeg felhasználásáról pedig továbbra sem kell elszámolniuk.

A kérdésre, hogy miért éppen ebben a kérdésben kellett együttműködnie a Fidesznek a többi párttal, azt válaszolta: a képviselőknek otthon és Budapesten is fönn kell tartaniuk egy-egy lakást és irodát, sokat utaznak és alkalmazottaik is vannak.

A fölvetésre, hogy mindez igaz egy sokat adózó vállalkozóra is, Domokos László úgy felelt: a 15 százalékos adó javaslatáról lehetett dönteni, más nem volt napirenden. Lehetett volna, tette hozzá, de az öt párt ebben tudott egyetérteni. Számlát 1990 óta nem kell kérniük a képviselőknek.

Domokos megjegyezte, hogy Romániától Litvániáig, Szerbiától Angliáig mindenhol magasabbak a képviselők jövedelmei. Korábban ingyen utazhattak a MÁV és a BKV járatain, ez a lehetőség azonban megszűnt - emlékeztetett. Kevesebb bizottság lett, a költségtérítés csökkent és most már adózni is kell utána. Két év alatt tehát jelentősen csökkent a képviselők jövedelme - szögezte le a bizottsági alelnök.

Nagyon magas az alapkamat

A nemzetközi és a magyar elemzők is inkább csak az időzítésében tartották váratlannak a Magyar Nemzeti Bank ötven bázispontos kamatcsökkentését, hiszen nemzetközi szintet is mérséklődtek a kamatok, csökkennek az olajárak, sokkal kisebb az inflációs veszély, ezért mindenki arra számít, hogy tovább mérséklődik a kamatszint Magyarországon is.

A Fidesz érzékelhető kamatszint-csökkentést szeretne, ami nem 8 százalékot jelent - jelentette ki a honatya. Hozzátette: az európai banknál, a szlovákoknál, a briteknél 2, a lengyeleknél 5 százalék az alapkamat, ehhez képest magas a magyar 10,5 százalékos szint.

Leszögezte: az IMF-hitel aláírása után meglepetés volt, hogy 3 százalékkal fölemelte a monetáris tanács az alapkamatot, amit aztán kétszer fél százalékkal mérsékelt is. A válság leginkább a munkahelyeket teremtő reálgazdaságot veszélyezteti, amely nem jut hitelhez vagy csak nagyon nehézkesen, magas kamatokkal - figyelmeztetett a fideszes képviselő.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×