Infostart.hu
eur:
366.23
usd:
321.84
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

A Főtáv szerint ilyen még nem volt: csökken a távhő januártól

Míg a nyár végén még drasztikus távhőáremelést vetítettek előre, mostanra bizonyossá vált, hogy csökken a fűtés ára Budapesten. Lapértesülések szerint 15 százalékkal lesz olcsóbb a távhő, ám a végső döntés a közgyűlés kezében van. Balog Róbert Főtáv Zrt. szóvivője szerint a távhőszolgáltatónak sikerült beelőznie az energiaárak emelkedését.

Olcsóbb lesz a távhő januárban, amennyiben a Fővárosi Közgyűlés így dönt. A városházán december 16- án tárgyalnak az alapdíjra vonatkozó javaslatokról. A Napi Gazdaság számításai szerint a díjcsökkentés 15 százalékos lehet. Balog Róbert ezt a mértéket sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta, ugyanakkor a díjcsökkenést   biztosnak mondta.

Az alapdíjcsökkenés fő oka, hogy a Főtáv az elmúlt hónapokban sok munkát fektetett a hatékonyság javításába és a fűtéskorszerűsítésbe - indokolta a szóvivő. Szintén fontos momentum, hogy a cég szerződéskötés előtt áll a Budapesti Erőmű Zrt.- vel. Azáltal, hogy a cég már olcsóbban szerzi be a villamos energiát, sikerült kialkudnunk egy alacsonyabb hődíjat. Ugyancsak az okok közé tartozik, hogy az állami kompenzációnak köszönhetően jövő januárban nem lesz gázáremelés - fűzte hozzá.

A Budapesti Erőmű Zrt. éves szinten mintegy 2 milliárd forinttal tudja a mostaninál olcsóbban adni a távhőt. A kormány döntése szerint pedig januártól az ország minden egyes fogyasztója havi 1150 forint központi gázár támogatásban részesül. Amennyiben a Fővárosi Önkormányzat elfogadja a Főtáv - körülbelül 5 százalékos alapdíj-mérséklési javaslatát, akkor a számítások szerint 15 százalékos lesz az árcsökkenés.

A távhő ára egyébként néhány hónapos eltolódással követi az energiaárak - elsősorban a kőolajár - változásait. Augusztusban még mintegy 20-30 százalékos januári távhő áremelkedést saccoltak a szakértők, mert a rekordmagasságú nyári kőolajárak év elejére gyűrűztek volna be a távhő tarifájába. Balog Róbert szerint ezt a folyamatot szerencsésen sikerült beelőzni. A szóvivő tudomása szerint még sosem fordult elő, hogy a Főtáv árcsökkenéssel nyitotta az évet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×