Infostart.hu
eur:
366.86
usd:
322.74
bux:
151417.59
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz

Nyugaton értetlenül állnak a magyar helyzet előtt

Magyarország 2000 után vesztette el a vezető szerepét a rendszerváltó országok körében - véli a Financial Times brit üzleti napilap közép-európai szerkesztője. Stefan Wagsyl az InfoRádiónak adott interjújában elmondta: nyugaton értetlenül állnak az előtt, hogy az óriási állami kiadásokkal, és ezek következményeivel hogyan ronthatta így el a róla kialakított képet.

Hogy látja Magyarország elmúlt 20 évét?

A '90-es években Magyarország minden tekintetben a legjobb volt az egykori szocialista országok körében, a politikai rendszer nagyon hamar stabilizálódott, hamar elkezdődött a makrogazdasági reform, jól működtek a privatizációk is. Emellett Magyarország rendkívüli módon vonzotta a külföldi működő tőkét, és sikeresen csábított az országba nagy, nyugati vállalatokat. De a munkát nem fejezték be. A folyamat megtorpant 2000-ben, még inkább 2002-ben.

A választások után?

Igen, pontosan. Ekkor derült ki, hogy mi is lesz a baj. Az, hogy Magyarország ekkorra egy indokolatlanul nagy és drága jóléti államot épített ki. A többi rendszerváltó ország is meg tudta védeni az állampolgárait a kellemetlen piaci hatásoktól, például a munkanélküliségtől, de Magyarország kiemelkedően sokat költött, és fölösleges kedvezményeket adott. Ez abból fakad, hogy a politika számára elsődleges volt, hogy megnyerje a választókat különböző juttatásokkal, a közalkalmazotti fizetések és a nyugdíjak emelésével.

Ebben a helyzetben hogy látják most Magyarországot külföldről?

Attól függ, kire gondol. Az emberek szeretik Magyarországot. Szeretnek idejönni, a magyarok kedvesek, finomak a borok, és gyönyörű látnivalók vannak. De az üzletemberek és a közgazdászok körében a magyar imázs romlott az elmúlt években, értetlenül nézik, hogy mi történt az egykori éllovassal. De ez nem jelenti azt, hogy nem lennének külföldi befektetések, és az is biztos, hogy Magyarország továbbra is vonzani fog cégeket. Kérdés viszont, hogy mikor, és milyen sebességgel lendülhet fel újra a gazdaság. Ebben a tekintetben óriási gazdasági kihívás előtt áll a kormányuk.

Hogy látja, a kialakult helyzetért ki, milyen mértékben felelős?

Felelős a mostani baloldali és az egykori jobboldali kormány is, elsősorban az óriási túlköltekezésben. Kezdődött a Fidesz kormánnyal, majd ez a hagyomány folytatódott a következő két szocialista kabinettel is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bauer Tamás: a szigorú fővárosi reklámrendeletet sem enyhíti a tervezett állami szabályozás

Bauer Tamás: a szigorú fővárosi reklámrendeletet sem enyhíti a tervezett állami szabályozás

Az óriásplakátok mintegy kilenctizedét meg kellene szüntetni a közterületi reklámok szabályozásának tervezett szigorítása miatt – mondta az InfoRádióban a Magyar Reklámszövetség közterületi tagozatának vezetője. Bauer Tamás szerint a változtatás több száz vállalkozás működését veszélyeztetné, és a reklámfelületeknek helyet adó ingatlantulajdonosok is bevételtől esnének el.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Hangulatromlás a tőzsdéken, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Hangulatromlás a tőzsdéken, a kötvénypiacokat figyelik a befektetők

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten esnek az európai részvénypiacok. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×